Készült: 2001. március 11. vasárnap

Macska–blues

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Telihold van, éppen jó idő a dalra,
nosza, rázendít hát egy fekete macska.
Szívéből énekel, fel-felível hangja,
s a komor sötétség helyeslőn hallgatja:

„Nincs az emberekben értelem szemernyi,
nem tudnak sem napnak, sem éjnek örülni,
világra vakok.
Ösztöneikben rég nem bíznak, mert félnek,
s épp ezért nem értik, hogy mi is a lényeg,
a szívük fagyott.

Ha egy macskát hív a vér szava, meghallja,
s érzéseit mindig nyíltan kimutatja,
nem színészkedik.
mikor ébred benne ősi vadász énje,
hagyja, hadd vezesse, míg célját elérte,
s hiszi álmait.

Meglátja a szépet a hétköznapokban,
tudja, hogy e Földön oly sok jó dolog van,
s vágyát követi.
Ha úgy hozza kedve, önfeledten játszik,
nem számít, hány éves, vagy mennyinek látszik,
sosem szégyelli.

Az emberek folyton rohannak, nincs nyugtuk,
találgatják, merre vezet életútjuk,
várnak mind csodát.
Nem veszik már észre a sok apró jelet,
melyektől a világ szebb, boldogabb lehet,
ó, mily ostobák!

Így dalol a Holdnak egy fekete macska,
de énekét néhány polgár nem díjazza –
konzervdoboz repül, s telibe találja,
így hát sértődötten odébbáll más tájra.