Készült: 2019. október 23. szerda

A halott ember rózsája élni akar

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Minden történetnek van valahol egy eleje, ahonnan mesélni kezdi a mesélő. Ám ez nem mindig azonos a valódi kezdetével, azokkal az eseményekkel, amiknek köszönhetően végül megszületett a sztori.

Így van ez ezzel a történettel is. Sőt, ha kissé morbid lennék, akkor azt is mondhatnám, hogy ennek a történetnek a megszületése egy meghalással kezdődött.

Nem tudom, ki volt az illető. Nem ismerem a nemét, a korát, vagy egyéb életrajzi adatait. Azt sem tudom róla, hogy vajon jó ember lehetett-e életében, akit családtagjai, barátai és ismerősei őszintén szerettek, vagy rossz, sokak által gyűlölt, netán gonosz és rettegett alak. Azt tudom csak, hogy a férjem horgászni ment egy szeptember végi hajnalon a haverjaival, s halat ugyan nem, de valami mást kifogott a Duna piszkosan hömpölygő vizéből: egy hosszú szárú, vérvörös rózsát. Amit aztán romantikus gesztussal haza is hozott nekem.

Én pedig felemás érzelmekkel bámultam a vázába került virágot, azon töprengve, hogy milyen hülye egy helyzet ez. Mert ugye, egyrészt az ember lánya örül, amiért a párja rögtön rá gondolt, és elhozta neki a rózsát. Másrészt pedig, enyhén kegyeletsértőnek érzi magát, ha belegondol, hogy miként is kerülhetett az a rózsa a folyó vizébe… Mondjuk nem kell hozzá túl hosszan gondolkodni, elég nyilvánvaló. Napjainkban sokan választják a hamvasztást a koporsós temetések helyett, a hamvak szórására pedig több lehetőség is van - például a hajós temetés, amikor a hullámok gondjaira bízzák a lebomló anyagból készült urnát, s ugyanígy az elhunyt tiszteletére lemészárolt virágokat is. No, hát ez történt. Tomi elhozta nekem egy halott ember rózsáját.

Branyiczky Rita: A halott ember rózsája élni akar

Egy teljes héten át fura hangulatban kerülgettem a vázában zombizó tüskés szépséget, amelyről tudtam, hogy hamarosan poszthumusz tulajdonosa sorsára jut, hiszen gyökerek nélkül nem sok esélye van a továbbiakban. Valahányszor áthaladtam a nappalin és megláttam, megannyi gondolat villant át az agyamon. Eszembe jutott édesapám halála, a gyász még túl friss, pár hónapos fájdalma. Eszembe jutott sok más szerettem, akik már szintén nem lehetnek velem, velünk. Felidéztem megannyi egyéb veszteséget, fájdalmat, csalódást, és sok-sok olyan élethelyzetet, amely egykor igazán kilátástalannak tűnt számomra. Visszaemlékeztem olyan szituációkra, amelyekben ha másképpen döntöttem volna, talán sokkal jobban alakulhattak volna a dolgok… Vagy nem. Ki tudja?

Mindenesetre, voltak olyan pillanatok, amikor minden átmenet nélkül sírva fakadtam, de azért megtalált számos olyan emlék is, amely kedves, vidám vagy épp vicces perceket őriz, s jólesett felidézni.

A hervadó rózsa mindezekről látszólag mit sem sejtett, ártatlanul várakozott a vázában. A dög!

Ahogy teltek-múltak a napok, és közeledett az elkerülhetetlen, egyre jobban sajnáltam a tüskés bestiát. A vörös szirmok megfakultak, majd erejüket vesztve összetöppedtek, feketedni kezdtek. A levelek élénk zöldje észrevétlenül illant el, komorrá száradva lógtak a száron, vagy hullottak le róla csendes beletörődéssel. A hajdani szépséges rózsa rút, eltorzult árnya lett csupán önmagának. Itt volt az ideje kidobni, de engem valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, hogy ne mondjak le ilyen könnyen róla.

Korábban tettem már két kísérletet vágott virág gyökereztetésére; a kísérletek csúfos nagy kudarccal végződtek. Ez azonban nem vette el a kedvem attól, hogy újabb próbát tegyek. Csak azért is!

a halott ember rózsája búra alatt

A neten fellelhető okosságokat elolvasva, végül a klasszikus módszert választottam. Levágtam az elhervadt virágfejet, levágtam a még megmaradt levelét, és jókora darabot levágtam a szár végéből is, majd a maradékot beledugtam virágföldbe, és alaposan meglocsoltam. Ezután ráborítottam az egészre egy átlátszó műanyag búrát, amit egy vizes flakon aljából vágtam ki, és a cserepet búrástul-mindenestül kivittem az erkélyre. A többit az őszi napsütésre hagytam, csináljon vele, amit akar!

Mindössze két hét telt el, amikor kíváncsiságból belestem a búra alá, s meglepődve láttam, hogy a száron apró, friss levélkezdemények vannak. Visszatakartam, és ráraktam egy követ is nehezéknek, hogy ha rosszabbra fordul az idő, a szél ne sodorja le róla majd. Rózsaszál védőbúra alatt, marha jó. Talán Kis Hercegnek kéne elneveznem.

a halott ember rózsája éledezik

Most valahányszor eszembe jut, mosolygok. Akármilyen lesz is a tél, biztosra veszem, hogy átvészeli, és tavasszal új erőre kapva növekedésnek, virágzásnak indul majd. A halott ember rózsája élni akar.

5 1 1 1 1 1 Értékelés 5.00 (2 szavazat)

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként,
akkor kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak