A biciklis, aki lebeszélt engem az öngyilkosságról
Készült: 2022. január 25. kedd

A biciklis, aki lebeszélt engem az öngyilkosságról

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Hideg van és fúj a szél is hozzá, ez így rossz kombó. Főleg egy könnyű, tavaszi-őszi átmeneti kabátban, sapka és sál nélkül, de én mostanság így mászkálok és általában nem fázom, úgyis mozgásban vagyok. Erre alapozva, nagy bátran indulok neki mai sétámnak, a csepeli Lidlbe. A táv mindössze két kilométer vagy még annyi sem, és gránátalmát szeretnék venni, nosza hát, előre!

Még csupán húsz méternyire távolodok el a háztól, amikor a szememből ömleni kezd a könny. Nincs ebben semmi meglepő, elvégre egész délelőtt a monitort bámultam a meleg (25 °C) és kissé félhomályos lakásban, most meg kijöttem a hideg és világos, na meg szeles szabadba. Naná, hogy szemből fúj a rohadék szél, így folyton előkerül egy papírzsepi és törölgetem a lelkem tükrét. A foncsorán visszaverődő kép ugyan nem lesz szebb tőle, de legalább a sós lé kevésbé folydogál az arcomon.

Egész jó tempóban haladok, a Gubacsi hídnál viszont már az orromat is fújkálom időnként. Itt rohadtul erősen fúj a szél, cibálja a hajamat, kabátomat. A büszkeségemet már rég elfújta, próbálok lefelé nézni és csak ritkán előre, mert így egy leheletnyivel jobban viselem a metsző rohamokat. Lépteimen gyorsítok, hogy minél hamarabb olyan részre érjek, ahol nem nyílt tér van mellettem minden oldalon és az épületek felfogják a szél nagyját majd. Ezzel azt érem el, hogy - csapnivaló erőnlétem határain jócskán túllépve - hamarosan enyhén zihálni is kezdek, néha szájon át veszem a levegőt két orrfújás között.

Képzelem, hogyan festek mások számára: egy szétbőgött szemű, leszegett fejű, kissé robotikus léptekkel gyalogoló nő, aki ha néha felpillant, merev tekintettel réved előre, méregetve a távot a híd közepéig, mint legközelebbi viszonyítási pontig. Éljen a depresszív-apatikus testmozgás!

Jön szemből egy bringás, látom arcán a megdöbbenést, amikor két másodpercre felpillantok és találkozik a tekintetünk. Sebaj, megyek tovább kitartóan. Ám ő meg visszafordul és mellém szegődik, leszáll a drótszamaráról, kedvesen megszólít:

- Hello, segíthetek valamiben?
- Hello, köszönöm, nem - felelem zavartan. Mi a frászt akar ez a pasas tőlem? Koldus nem jár Gepida kerékpáron, Jehova tanúi nem gyúrnak bicepszre, egy rabláshoz meg nem a híd közepe az ideális helyszín fényes nappal, a viszonylag nagy autóforgalom mellett.
- Csak mert nagyon szomorúnak tűnsz, mintha valami tragédia történt volna veled, és ilyen állapotban az emberek egy része hajlamos őrültségeket csinálni magával. És én nem szeretném, hogy valami őrültséget csinálj, úgyhogy ha tudok valamiben segíteni, akkor kérlek, mondd el.

A rohadt életbe! Most ez a fickó tényleg azt hiszi, hogy le akarok ugrani a hídról, az életemről? Ő meg önjelölt pszichológus-hős-megmentőként meg akarja akadályozni. Beszarás! De ami ennél is fontosabb kérdés: Tényleg ennyire gázul nézek ki?!

- Köszönöm, de nem áll szándékomban eldobni az életemet, ha esetleg ezt gondoltad - mosolygok rá. - Csak a hideg szél miatt folynak a könnyeim és fújom az orromat.
- Biztos? - kérdezi kissé gyanakodva, de már az ő arca is vidul. - Nagyon úgy néztél ki, mint aki le akar ugrani a hídról, kicsit ijesztő volt a tekinteted, amikor rám néztél az előbb - vallja be. - Mint akit valami borzasztó tragédia ért és már nem akar élni.
- Nyugi, eszembe sincs leugrálni sehonnan, és amúgy is tudok úszni - győzködöm. - A legnagyobb tragédia pedig a mai napomban, hogy elfogyott a gránátalma otthon - nevetek rá. - Épp ezért, a Lidlbe tartok éppen, hogy vegyek pár szemet.
- Ó, akkor bocsi… - szabadkozik, most már ő is nevetve.
- Ne kérj bocsánatot! Szerintem tök jó, hogy léteznek ilyen emberek, mint te, és köszönöm, de tényleg minden oké! Leszámítva a szemeimet - veszem elő újra a nyamvadt pézsét és törölgetem meg a pillogóimat. - Köszi, hogy megálltál és segíteni akartál, de most már folytasd nyugodtan az utad - mondom neki, mert egyre furcsábbnak érzem ezt a beszélgetést, szeretném befejezni.
- Oké, akkor megyek is, jó almavásárlást és szélmentes napot! Szia! - köszön el, miközben megfordítja a bringát és felül rá.
- Köszi, neked meg jó tekerést! Szia!

Vigyorogva bandukolok tovább, egészen az üzletig, ahol végre szélvédett helyen győződhetek meg róla, hogy éppen kifogytak a gránátalmából. Az eladó szerint mindig van, de úgy tűnik, most lerabolták a készletet a vevők, pechem van. Ilyen az én formám. Na jó, akkor indulás vissza...

5 1 1 1 1 1 Értékelés 5.00 (1 Szavazat)

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként,
akkor kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak