Készült: 2008. szeptember 30. kedd

Zénó, az afrikai óriáscsiga

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

„Csigát tartasz háziállatként?! Na, Te sem vagy normális...”

Nézem a terráriumot, pontosabban a lakóját, Zénót. Vigyorogni támad kedvem, ahogy felidézem a család és az ismerősök első reakcióit vele kapcsolatban. Zénó úr/hölgy persze nem zavartatja magát, egyhangú nyugalommal szürcsöli tovább a sört a tálkájából. Kis iszákos.

Voltaképpen az egészet az egyik kolléganőmnek köszönhetem. Tudta rólam, hogy két mamagáj és egy teknős boldog tulajdonosa vagyok, ezért midőn meglátott egy hirdetést a neten, szólt nekem. A hirdetésben két papagáj és sok-sok csigagyerek keresett szerető gazdit, megfelelő kosztot-kvártélyt.

Mivel meglévő madárkáim mellé egy hullámos papagáj még elférne, de kettő már túlzsúfoltságot eredményezne, a szöveg elolvasása után nem is törődtem tovább a dologgal igazán. Hanem egyre inkább befészkelte magát gondolataimba a kíváncsiság: miféle élőlény ez az afrikai órisáscsiga, amiről a hirdető írt?

Itthon aztán rávetettem magam a netre, és legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy nem is kevesen tartanak Magyarországon „házas állatot” házikedvencként, többnyire éppen ennek a fajnak valamely változatát. Az afrikai óriáscsiga kifejlett egyedei kb. 22-25 cm nagyra nőnek, pontosabban a házuk mérete lesz ekkora felnőtt korukra. A házak formája hasonló minden változatnál, de a színeket és mintázatokat tekintve igen változatosak, és – az én megítélésem szerint – gyönyörűek. A képeket nézegetve és a leírásokat, fórumokat olvasgatva egyre jobban megtetszett a gondolat, hogy én is csigás gazdi legyek.

Pusztán kíváncsiságból tallózgattam az eladó terrárium hirdetések között, és hamarosan találtam is egy méretben, árban megfelelőt. E ponton kezdtem érezni, hogy komolyan meghibbantam, mert a következő percben az ujjaim már a billentyűzeten szántottak; írtam a hirdetőnek, hogy érdekelne az üvegketrec, ha még aktuális... Az volt.

Innentől már nem volt megállás, elmentem a terráriumért és hazahoztam (cipelt már valaki rajtam kívül egy bazi 88 literes, rendesen sehol meg nem fogható terráriumot a városon át BKV járművek igénybevételével?). A csigagyerkőc hozzám kerülését is leegyeztettem a hirdetővel, majd elugrottam egy kertészeti árudába is, beszereztem a lakóhely berendezéséhez szükséges anyagokat. És itt hadd következzen most egy rövid kis ismertető a kókuszföld nevű matériáról, melyet kókuszháncs helyett ajánlottak nekem a kertészetben.

A kókuszföldet tégla formában, amolyan „instant” megoldásként árulják az efféle helyeken. Sterilizált, vegyszermentes, apróra vágott kókuszrostokkal összepréselt, meglepően könnyű dolog, mely víz hozzáadásával varázslatos átváltozáson megy keresztül... A két tenyérnyi könnyű és szagtalan téglából ugyanis kb. másfél kiló nehéz, omlós, avarszagú föld lesz, mely rendkívül jól tartja a nedvességet.

Mivel a vegyszermentesség fontos szempont a csigabigák érzékenysége miatt, továbbá a nedvességet is kedvelik, így rövid töprengés után megvettem, és itthon kíváncsian helyeztem el a terráriumban a téglát. Óvatosan, lassan öntözni kezdtem, és ámultan néztem, ahogy a nem kicsi – 60 x 40 cm – aljzatot lassan teljesen ellepi a föld a mintegy 4 liter folyadék hatására. Tök jó, csigucinak lesz mibe beleásnia magát!

Mindösszes művészi érzékemet latba vetve, csinosan elrendezgettem még a föld tetején pár kagylódarabot, valamint egy jókora szépiacsontot (a folyamatos mész utánpótlás igen fontos a csigaház miatt), továbbá egy kis cserép etetőtálkát a jövevény számára. A földbe szórtam egy fél marék magot a papagájok kajájából (én voltam a legjobban megdöbbenve, amikor három nap elteltével már több centi magas hajtások zöldelltek a mini veteményesben!) és ezzel kész is voltam. A terráriumhoz szellőzőlyukacsos műanyagtetőt is kaptam, így erre nem volt gondom. Jöhet a lakó!

Másnap izgatottan mentem el a megbeszélt átvételi helyre, a Kelenföldi Pályaudvarra. Hamarosan megérkezett Anett, a hirdető: egy nagyon kedves, mosolygós fiatal nő, kezében befőttes üveggel, abban pedig a... két ujjnyi fekete földdel, és egy gyanús kinézetű uborkaszelettel. Ez utóbbit ki is halászta inkább és kidobta, a művelet után pedig kezembe került az üveg és végre megpillanthattam Zénót, aki félig a földbe ásta magát az utazás idejére.
Elbeszélgettünk, kérdeztem pár dolgot a gondozásban már rutinos „szakértőtől”, ő pedig mesélt nekem és ellátott hasznos tanácsokkal. Mint megtudtam, a hirdetés feladása óta a második adag csigapete is kikelt náluk, így hirtelen igen sok apróság lett (egy alkalommal kb. 50 petét rak le egy csiga, és mivel ezek az állatok hímnősek, általában a szaporodásban résztvevő mindkét fél megtermékenyül a párzás során).

Miután elköszöntünk, izgalmakban gazdag hazautam következett villamossal és busszal.
Nos, amíg a terráriumot cipeltem-vonszoltam, addig az emberek szánakozó pillantása kísért, és némelyek tekintetében valami együttérző sajnálatot véltem felfedezni: „Szegény csaj, kész csoda lesz, ha nem törik össze az üveg, még mielőtt hazaérne vele”.
Azonban most, kezemben a bepárásodott falú dunsztossal, melynek alján barna föld (vagy valami más?) látszódott, kíváncsi és gyanakvó pillantások fürkésztek engem. Ami azt illeti, volt mit nézniük.

Eszembe jutott, hogy a csigáknak is szükségük van levegőre, márpedig a befőttesüveg tetején nem voltak nyílások. Zénó ugyan picike még, de egy ideje már úton volt, és további időbe telt, hogy hazaérjek vele. Aggódva lestem a párás üvegfalon be hozzá.... és döbbenten állapítottam meg, hogy nem látom sehol! Hová lett?! Lehet, hogy Anett rosszul tekerte vissza a tetőt, miután kivette az ubiszeletet? Lehet, hogy Zénó kimászott a külső falra, én meg észre se vettem, és elhagytam őt?! Ebben a vékony réteg földben nem tűnhetett el teljesen, a háza tetejének ki kéne látszania!

Letekertem a fedőt, hogy páramentesen szemlélhessem meg a helyzetet. Majdnem el is ejtettem ijedtemben, mert Zénó természetesen a fedő aljára tapadva nézelődött, és a friss levegőnek megörülve rögtön el is indult az ujjaim irányába.
Ekkor a következő, roppant éleselméjű észrevételeket tettem:
1. A csigák nyálkásak
(Tehát nem szeretném, ha rámászna a kezemre és úgy kéne visszaraknom, mert papírzsepivel se tudnám maradéktalanul ragacsmentesíteni az ujjaimat...)
2. Mindenki engem néz a villamoson
(Mi van az üvegben és miért vágok ilyen röhejes képet?)
3. Helyesbítés: mindenki hülyének néz engem a villamoson
(Mi a francnak cipelek egy csigát egy üvegben és főképp minek tekertem le az üveg tetejét?)
4. Jaj-jaj.
(Nem tudom így visszatekerni az üvegre a tetőt, mert a csiga már túlságosan a szélén van és odacsíphetném, vagy leeshetne és megsérülne a háza – az pedig végzetes is lehet számára.)

Elkerülendő a tenyerembe való átköltözést, úgy forgattam a tetőt, hogy Zénó a másik kezemben tartott és már-már vízszintesbe billentett üvegébe másszhasson vissza. Szerencsére sikerült, szépen helyére került minden. A további utazásomat kísérő pillantásokat és a mögöttük megbúvó gondolatokat fedje jótékony homály...

Itthon beeresztettem Zénót új lakóhelyére, ami várakozásommal ellentétben néhány centinyi „séta” után nem gyakorolt rá nagy hatást. Elásta magát aludni estig, akkor azonban megélénkült és bejárta keresztül-kasul birodalmát. Felfedezte a szépiacsontot, és onnantól kezdve el sem mozdult róla – másnap reggelig, mikor megint aludni tért a földbe. A szépián mély árkok jelezték, hogy Zénó kalciumigénye igencsak erős. Két nappal később a veteményest is megtalálta, a hajtások között véghezvitt dúlás jelezte, hogy kedveli a friss zöldeleséget. A terrárium tetején pedig apró lógó csomagocskák jelezték, hogy az anyagcseréje viszonylag gyors... Könyörgöm, magyarázza meg valaki: miképpen tud a plafonra szarni egy élőlény a gravitációnak ellentmondva?!

Amikor családtagjaimnak, rokonaimnak, ismerőseimnek elmeséltem, hogy immár egy afrikai órisáscsigával is bővült az állatkertem, a következő reakciókat kaptam:

- És az mit tud?
- Meg lehet enni?
- Fúj!
- Csigát tartasz háziállatként?! Na, Te sem vagy normális...
- Minek?!

De a legjobb a Nóri barátnőmmel folytatott beszélgetésünk volt, amikor az utcán összefutottunk és neki is beszámoltam Zénóról:
- Óriáscsiga? És mekkora?
- Ekkora! – mutattam a hüvelyk- és mutatóujjam közti távval Zénó aktuális méretét, mely zsenge korát tekintve nem érte el egy átlagos éticsiga fele hosszát sem. Nóri hökkent arcáról leolvastam, hogy nem pont „ekkora” óriásra számított, és a következő pillanatban persze kitört belőlünk a röhögés. :)

Mostanra – három hónap leforgása alatt – Zénó megháromszorozta méretét, és hihetetlen mennyiségeket képes eltüntetni salátából, uborkából, gyümölcsből, húsból. Imádja a sört, bár azt csak ritkán adok neki. Házán körbefutó mintázata egyre élénkebb, egyre erősebb vonalú a szépiafogyasztásnak köszönhetően.
Lehet, hogy nem tartozik a gyorsan izgő-mozgó élőlények táborába, de a maga lassú és megfontolt világában érdekes figyelni, miként alakítja szokásait, miként viszonyul a környezetéhez.

Csigát tartok háziállatként, igen: én sem vagyok normális. Én sem.

1 1 1 1 1

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Hírlevél? Na igen.

Értesülj Te is a friss hírekről!

Használati feltételek

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként, kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak