Készült: 2004. július 20. kedd

Tündefény

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Szürke, komor felhők úsznak fenn az égen,
sápadtan világít a fukar Nap itt.
Nem szívesen szórja aranyát e tájra,
melyet sugarával hiába hevít.

Zord vidék ez, kósza szelek táborhelye,
magába zárkózott, hűvös kis világ –
e szigetre űzte egy bősz isten egykor
halandó nő szülte, lázadó fiát.

Éjjelente furcsa fény gyúlt a sötétben;
lángokból megformált, csábos nőalak,
ám hiába indult az ifjú feléje,
a játszi lény mindig távoli maradt.

Hívta-csalogatta, bújócskázott véle,
ahogy parancsolta az isten neki –
és a fiú soha nem bírt ellenállni,
noha tudta, apja eképp bünteti.

Úgy tartja a monda, hogy az ifjú végül
egy ősöreg fából sípot faragott,
s mikor jött az este, fújni kezdett rajta
szívszorító-szépen egy bús dallamot.

Érzései szóltak a kicsiny síp hangján,
és megbabonázta a dal a leányt.
Azon az éjjelen komisz vihar tombolt,
de két magányos szív egymásra talált.

Az isten haragra gerjedt mikor látta,
hogy parancsát szegte a tündeleány,
és elvette tőle hús-vér ember testét,
hogy csak imbolygó fény legyen ezután.

Ma, akit e helyre vet szeszélyes sorsa,
esténként a szélben hall egy szólamot,
s a sötétben, messze megpillanthat olykor
egy táncoló tűzből gyúrt nőalakot.

5 1 1 1 1 1 Értékelés 5.00 (1 Szavazat)

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Hírlevél? Na igen.

Értesülj Te is a friss hírekről!

Elolvastam a Használati feltételek -et.

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként, kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak