Vártam Rád

Vártam Rád, sokáig hiába.
Fájt nagyon lényednek hiánya.
Eljöttél, itt voltál mellettem,
s melletted már boldog lehettem.
Jó volt, hogy végre vagy és ölelsz,
de féltem; egy nap majd másra lelsz,
s félelmem átvette a helyem,
az élte helyettem életem.

A jövőt vártam, míg a jelen
elillant lassacskán, csendesen,
én pedig túl későn eszméltem:
eljött a perc, melytől úgy féltem.
Búcsúztunk. Békével, barátként.
Ám most sem nézhetek Rád másként:
szívembe vésted a nevedet,
„csak barát” ezután nem lehetsz.

• Előző
• Tovább