Keselyű c. vers
Készült: 2017. november 04. szombat

Keselyű

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Lustán köröz a keselyű,
kering a magasban mélán,
rója egyre légi útját
leendő ebédje fölött.
Mivel erre lett teremtve,
finom ösztönével érzi,
felismeri a ballagó
emberben a szaftos dögöt.

Bár még vonszolja önmagát,
egyre lassul, egyre fárad -
itt a híres olajmágnás
nem kap másoknál jobb esélyt.
Vezetőt bérelt s tevéket
a kényelmes utazáshoz,
ám szimata cserben hagyta,
nem ismerte fel a veszélyt.

Rossz emberre bízta sorsát,
most kifosztva kullog, s tudja:
a csúf madár fenn az égen
éhes szemmel lesi léptét.
Belőle aztán nem eszik!
Gyalogol tovább elszántan,
büszkébb annál, mintsem begyben
végezze be földi létét.

Hosszú percek telnek-múlnak,
súlyos minden méter ára,
torka teljesen kiszáradt,
bőre ég, talpát nem érzi.
Szédeleg, mind rosszabbul van,
és a tényt felfogja végre:
nincs számára semmi remény,
a gyilkos napfény kivégzi.

Lábai előtt egy állat
koponyája a homokban
örök igazságot hirdet,
kimerülten rogy le mellé.
Ködösül, majd feketévé
lesz a világ körülötte,
megválik a tudatától,
elterül s nem moccan többé.

Minden körrel egyre lejjebb
ereszkedik a keselyű,
mardosó éhsége hajtja,
tépné csőre már az étket.
Gyáva ugyan, mégis leszáll,
a mohósága győz végül -
egy óvatos csípés után
nekilátna az ebédnek.

Nem teheti; lendül egy kéz,
nyakát kapja vasmarokkal -
egy roppanás, és éhségre
a szárnyasnak nincs már gondja.
Gyilkosa győztes mosolyát
megőrzi a halál kicsinyt,
de nem soká; majd marakvó
dögevők falják le róla.

Vége van a színdarabnak,
közönséges, rossz drámának;
két különböző test játszott,
ámde két hasonló lélek.
Bár koncra mentek mindketten,
életükben mások voltak,
halálukban oly egyformák,
csendben, békésen megférnek.

1 1 1 1 1

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Hírlevél? Na igen.

Értesülj Te is a friss hírekről!

Használati feltételek

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként, kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak