Készült: 2006. július 09. vasárnap

Csaba királyfi

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Egy fiatal fiú áll a várfokán fenn,
a Tejutat nézi szomorú szeme,
utószor láthatja, tudja jól az ifjú;
holnap utoléri őt a végzete.

Kevesen maradtak, túl sok az ellenség,
az élelmük fogytán, nincs remény tovább,
de a fehér zászlót nem tűzik ki mégse –
százszor inkább halál, mint a szolgaság!

Társaira gondol, kik életük adták,
ám hiába haltak, ez sem volt elég.
Keserű haraggal tekint fel az égre:
Isten, hát hagyod, hogy elvesszen e nép?!

Régmúlt harcok, híres hősök és fegyverek,
ősmagyar vitézek dicső tettei –
holnap porrá omlik az emlékezetük,
nem marad élő, ki elmesélheti.

A fiú felidéz egy szép történetet,
Csaba királyfiról szólott a rege,
kiről úgy tartották, visszatér holtából,
hogyha segítségül hívja nemzete.

„Soha nagyobb szükség, jöjj most hát, királyfi!
Csillagösvényeden vágtass le közénk!
Sötét, gonosz felleg elátkozott árnya
von egyre szorosabb hálót mikörénk.”

Nem történik semmi. Még hullócsillag sem
szánkázik a földre csodás jel gyanánt,
így aztán az ifjú nehéz szívvel indul
nyugovóra térni. Őrsége lejárt.

Megvirradni készül, kürt harsan a várban,
csatasorba szólít minden katonát.
Készülnek a harcra, az ellenség közelg –
ám ekkor furcsa hang zeng az égen át.

Rőt pirkadat fénye lovasokat rajzol
széltől űzött felhők dunyhái közé,
s a harcosok élén vágtázó alaknak
csillagkoronát fest a feje köré.

Mintha csak iménti kürtjükre felelne,
a szellem-kürtös is fúj egy dallamot,
és hangjára nyomban rendeződik haduk,
fegyelmezett soruk tovább így robog.

Földre dobbannak a csillagporos paták,
megremeg a talaj a súlyuk alatt.
Megremeg, akárcsak az ellenség szíve –
sejti; e csatában ma alulmarad.

Lassan feleszmél a várkapitány végre,
lerázza magáról látványuk nyűgét,
parancsok csattannak, nyílik a várkapu.
Rohamra vezeti összes emberét.

Hús-vér harcosok és holt hősök serege,
vérük fűzi őket össze, át időn,
és a szent esküvés, mit Csaba tett egykor,
túlhaladva múlton, jelenen, jövőn.

A csata kegyetlen, elsöpri az ellent –
ki nem menekült el, az már itt marad.
Bevégeztetik a feladatuk lassan,
s visszatér helyére az égbéli had.

Egy fiatal fiú áll a csatatéren,
felhők röptét nézi csillogó szeme.
Egyik alakjában ismerőst vél látni –
lováról tekint le Csaba szelleme.

5 1 1 1 1 1 Értékelés 5.00 (1 Szavazat)

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Hírlevél? Na igen.

Értesülj Te is a friss hírekről!

Elolvastam a Használati feltételek -et.

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként, kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak