Sötétben tekerni, avagy az óraátállítás
Írta: Branyiczky Rita (BraRit)Van egy sajátos hangulata annak, ha az ember sötétedés után teker a biciklivel. A jól ismert útvonal egészen újszerű oldaláról mutatkozik be; sejtelmessé, olykor kissé ijesztővé, kissé idegenné változik. A szembe jövő kerékpárosok arctalanul bújnak meg villogó lámpáik mögött, a gyalogosok sötét árnyakként tűnnek tova a szokottnál valamivel lassabban suhanó járgány mellett, az autók pedig esztelenül elszáguldó, fényes szekerekként húznak el sűrű egymás utánban... Az ember lányának meg van ideje azon gondolkozni, miért is van már fél ötkor sötét, amikor direkt megnézte előző nap több időjárási oldalon is a napnyugta idejét, hogy az óraátállítás után ne érje meglepetés.
Miközben a balzsamos, enyhe levegő simogatja az arcomat, rájövök a pofon egyszerű magyarázatra: akik kiírták, hogy fél hatkor tér pihenni a napkorong ma, azok még tegnap, az óraátállítás előtt írták ki.
Bár eredetileg úgy számoltam, hogy mindössze húsz-huszonöt percet kell majd a sötétben tekernem, ez nem jött össze, s eleve éjjeli viszonyok között indultam haza a melóhelyről. Nem örültem neki, elvégre az első lámpám sokkal inkább arra szolgál, hogy engem észrevegyenek mások, mintsem bevilágítsa előttem az utat. Ellenben a szembe jövők némelyikének vakító erősségű, jégfehér fényű reflektora van, amit ráadásul villogóra állítanak. Elmélázom a gondolaton, hogy ha epilepsziás lennék, pár ilyen lámpa garantáltan rohamot váltana ki belőlem. Így is elég zavaróak.
A közúti világítás tűrhető, a járdán és bicikliúton is viszonylag kevés olyan szakasz van, ahol a fák és bokrok vagy épp a sövény miatt sötétbe burkolózik az őszi levelekkel fedett aszfalt. A kezdeti morcosságom hamar elmúlik, kezdem élvezni az újfajta élményt. Van egy sajátos hangulata annak, ha az ember sötétedés után teker a biciklivel.
