Branyiczky Rita: Társkeresősdi a neten c. történet
Készült: 2011. augusztus 27. szombat

Társkeresősdi a neten

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Igen, megint ide jutottam: nagy levegőt véve regisztráltam magam egy társkereső oldalra, hogy megleljem az Igazit. Mivel nem járok szórakozóhelyekre, bulizni, és baráti körömből sem tudok ismerkedni, így maradt az online húspiac.

Az ember lánya szépen ír magáról pár bemutatkozó mondatot, felrakosgat pár aktuális fotót, aztán vár. Várja a Nagy Őt.

...vagy ha aktívabb típus, mint én, akkor bőszen keresgél az ellenkező nem tagjainak adatlapjai között, hátha felfedezi azt, akit elképzelt magának. (Én legalábbis az ellenkező nem iránt érdeklődöm, bár tudom, hogy snassz, ódivatú dolog.)

És jönnek a levelek, jönnek. És teszem a meglepő felfedezéseket: Jé, a pasik nem tudnak írni! Szó szerint és átvitt értelemben sem.

A helyesírás és a fogalmazási készség valahol a béka ülepe alatt flangál, de persze nem lektort keresek, hanem társat, tehát ezen nem akadok ki... annyira.
Az, hogy egy-egy szó el van írva, nem gáz, tényleg. De amikor egy öt éves gyerek szintjén megfogalmazott, szenvedő stílusú szöveggel találkozom, nálam vége is az írója iránti bárminemű érdeklődésnek. Ez van, én nem a bicepszekre bukom, nekem kell, hogy a másik képes legyen az önkifejezésre szóban és írásban egyaránt. Mindenkinek van valami beütése, nekem is! Na.

Amúgy a bemutatkozó szövegeknél ritka, hogy valaki tényleg magáról ír pár sort, általánosan elterjedt mondatok a „Majd személyesen mesélek, pár szóból úgysem lehet megismerni senkit” és a „XY vagyok, ha szimpatikusnak találsz, írj!” vagy ehhez hasonlók.

A leveleknél szinte már gyanakszom, hogy van valami globális, az egész bolygó férfi társadalmára kiterjedő, titkos, csak a hímneműek számára tanított sablon mondat: „Szia, szimpatikus vagy, szívesen megismernélek.” Legalábbis jó esetben odabiggyesztik a köszönést az elejére.
És ekkor rápillantok az illető netes „lenyomatára”, s azt látom, hogy nem látok semmit. Se bemutatkozás, se fotó, se kitöltött adatok.

Mégis mit gondoljak valakiről, aki efféle bújócskát játszik a társkeresőn? Azt gondolom, hogy

1.) Nem gondolja komolyan az egészet, alkalmi kalandot keres, vagy rejtegetni valója van, ezért nem vállalja fel magát arccal, infókkal. A rejtegetnivaló nyilván egy barátnő vagy feleség. Rosszabb esetben a baltás gyilkos vadászik így áldozataira, de akármelyik is, nem érdekel.
2.) Bizonytalan, gyáva, nem mer magáról semmit közölni, nem is tudja, miként mutatkozzon be, mit lenne érdemes néhány mondatban leírni. Önértékelése alacsony, ezért fotót sem mer felrakni, mert úgy érzi, így nagyobb esélye van. Hát nálam nem.

Persze van, akivel szóba elegyedek a világháló nyújtotta virtuális térben: akadnak értelmes, normális, kedves pasik is. Az én bajom, hogy válogatós vagyok – dohányzó, vallásos vagy pl. politikai aktivista szóba sem jöhet.

Akármi legyen is az ok, ami miatt nem érdeklődöm a másik iránt, minden esetben udvariasan közlöm az illetővel, hogy nem őt keresem. Ez alapvető nálam, elvégre ha már megtisztelt azzal, hogy írt nekem, hát megérdemel egy kulturált visszajelzést.

Akadnak „érdekes” esetek...
Egy srácnak megadom az MSN címem. Ott kicsit gyorsabb az információ csere, könnyebb ismerkedni. Valahogy nehézkesen indul az egész, és pár mondat után ott tart a kérdéseivel, hogy szeretek-e csókolózni? Csókmániás vagyok-e?
Nem vagyok prűd, de ezt soknak érzem így indításra, arról nem is szólva, hogy a csókmániás kifejezés enyhén röhejes, talán egy óvodás fogalmazna ilyen formában, de felnőtt ember nemigen. A következő kérdéssorban már a kedvenc szexpózomat firtatja, ezzel megerősítve, hogy másképpen képzeljük el az ideális társat.

Rákérdezek, vajon élőben is fel merné tenni ezeket a kérdéseket? Megírom neki, hogy számomra túl direkt a stílusa, és amúgy is az jön le az egészből, hogy nem őt keresem, nincs meg az általam keresett hangulat, érzés az írottak alapján...

Szerinte gázos vagyok, mert mi az, hogy a neten át várok ÉRZÉST?! Ennyit fog fel az egészből. Sebaj, elköszönök tőle, hálából leribancoz búcsú gyanánt.
Először mérgelődöm, aztán röhögök. Miféle kitekert logika ez? Ő kérdezgetett tőlem a szexualitásomra vonatkozó információkat, amelyekre nem válaszoltam, s ezért vagyok a szemében ribanc? Vajon mit mondana rám, ha feleltem volna az intimitásomat érintő kérdéseire?

Egy másik sráccal levélváltásba bonyolódom, de hamar kiderül számomra, hogy nem ő a Nagy Ő. Amikor megírom neki, hogy bár kedves és értelmes (tényleg az), de az általa írtak, a stílusa alapján nem az a típusú férfi, akihez vonzódom, akkor meglepő választ kapok.
Azt írja, megnézte az előző e-mailjét, és volt benne egy helyesírási hiba, de tudnom kell, hogy azt nem ő vétette. Mielőtt elküldte volna a levelet nekem, megmutatta az édesanyjának, s ő erősködött, hogy azt a szót nem úgy írják, ezért átjavította...

Kikerekedett szemekkel ülök a monitor előtt. Egyrészt, nem bírom elhinni, hogy egy harmincon túli férfi az anyukájával ellenőrizteti a leveleit, mielőtt elküldené. Másrészt, hihetetlen, hogy ezt még közli is - szerinte nyilván normális dolog. Harmadrészt: mi a francért gondolja rólam, hogy egy helyesírási hiba miatt köszöntem el tőle, amikor világosan leírtam, hogy a róla kirajzolódó kép, a stílus, az infók alapján döntöttem?! Egyszerűen nem vonz, nem keltette fel a kíváncsiságomat, max. haver lehetne, de nem gyűjtök haverokat.

Nem tudom, mit keresek pontosan, mit várok a levelektől, miféle szavak révén jut el odáig a dolog, hogy találkozni akarjak valakivel. Eddig egy férfival randiztam a társkeresőről, a kölcsönös szimpátia megvolt, de a második randi után végül elköszöntünk egymástól.

Mindenesetre, nem adom fel. Tudom, hogy valahol ott vagy Te is. Előbb-utóbb összetalálkozunk, s viselj bármilyen maszkot is, fel foglak ismerni :)

1 1 1 1 1

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Hírlevél? Na igen.

Értesülj Te is a friss hírekről!

Elolvastam a Használati feltételek -et.

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként, kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak