Készült: 2008. március 01. szombat

Március – Tetthely

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Már nincs szabad hely, de furcsa módon senki nem morgolódik a bácsira, aki két ülést is elfoglal: egyiken saját maga helyezkedik el, a másikon a doboza. Jó nagy papírdoboz, a könnyebb vihetőség kedvéért spárgát kötöztek rá két oldalról, amolyan fogantyúnak.

A doboz azonban nincs csukva, nyitott tetején át két fekete szőrcsomó próbál újra és újra kilesni, csillogó gombszemük izgatottan kutatja a kinti világot. Kiskutyák, puli vagy pumi féleségre gyanakodnék a fajtát illetően, ám egészen biztosan akad egy pamutgombolyag is valahol a családfájukon...

Az egyikük nagyon lelkes, felküzdi magát a doboz pereméig és szimatol, nézelődik kíváncsian. Közben rátapos mindeddig rejtőzködő harmadik testvérére, aki rosszalló vakkantással feltápászkodik a biztonságos mélyből, és a fény felé furakszik. Mi olyan érdekes itt, hadd lám!

A szemközti széken ülő kisfiú tágra nyílt szemmel lesi a három vakarcsot, és elmosolyodik. Anyukája hasonló arccal pillantgat hol a kutyákra, hol a gyerekére. Mások is kiszúrják távolabbról a doboz tartalmát, és halk szavakkal mutogatják társuknak az „édeseket, aranyosakat, cukikat, helyeseket”.

Minden arc vidám, kivéve egyet. A bácsiét. Ő valahogy szomorkás, gondterhelten nézi a kutyusokat, és ha a kis izgága nagyon nekilendül, sietve visszanyomja helyére.
– Van már gazdájuk? – kérdezi a kisfiú, szemét le nem véve róluk.
A bácsi nagyot nyel, mintha nehezére esne a válasz. Nem néz a fiúra, nem néz a kutyákra sem.
– Nincs, nem kellettek senkinek.
– És hova tetszik vinni őket?

A villamoson síri csend lesz, valahogy még a közlekedés zaja is megszűnik, nem érzékeljük. A kisfiú választ vár, a bácsi azonban nem szól. Arcát tenyerébe temeti, zokogás rázza testét. A szavak nagy sokára, akadozva törnek elő ujjai mögül:
– Ingyen odaadnám mind bárkinek... Bárkinek! ...Kinn ültem ...egész nap ott ültem a hidegben, hátha valaki elviszi őket! De nem kellettek senkinek se, senkinek!
Előkerül egy kockás vászonzsebkendő a zsebéből, annak rejtekében folytatja:
– Én ...nem bírok ennyi állatot etetni a nyugdíjamból... Nem bírok...

Nézem a gombszemű gombócokat, és nekem is sírni lenne kedvem. A három izgő-mozgó, életre kíváncsi kis jószág halálra van ítélve.
– Anyu! –mondja a kisfiú pár perc múlva. – Tudod mit, meggondoltam magam. Mégsem kell farkaskutya kölyök, vigyünk inkább egy ilyen... egy ilyet.
– Ingyen odaadom! – mondja a bácsi zsebkendőjéből kibontakozva Gyorsan kihasználja a lehetőséget, odatartja a dobozt a fiú elé: – Tessék, válassz csak! Okosak ám nagyon, mindenre meg lehet tanítani őket!
– Tomi, biztos vagy benne? – kérdezné anyuka, de ekkor a kis izgága már Tomi kezében van, így nincs miről beszélni. Az ebkezdemény lelkesen nyalogatja a leendő gazdi kezét-arcát, még a ruháját is. Örül a simogató kéznek, örül a becéző szavaknak, örül az életnek.
– Remek házőrző lesz belőle, tessék elhinni! – folytatja a bácsi, immár anyukát véve célba. A zokogást abbahagyta, reménykedve várja a mindent eldöntő szülői beleegyezést.
Anyuka ugyan nincs meggyőződve róla, hogy terelőkutyára van szükségük, de mivel az egész villamos lélgezetvisszafojtva lesi, beletörődve bólint.
– Hát akkor... Találj ki neki egy nevet!

A csoportszellem működik, újra mosoly kerül pár arcra. Anyuka is boldog, hiszen jót cselekedtek, és így legalább nem került súlyos tízezrekbe beszerezni a házikedvencet. Na ja. De mi lesz a másik két kis vakarccsal?
– Legyen ...Kormi! – mondja a kisfiú.
– Jó. Találó név, illik hozzá.

Egy fiatal pár furakszik át a tömegen, sűrűn elnézéseket kérve. Amikor a férfi végre odaér a bácsihoz, párjára néz, mielőtt megszólalna:
– Mi is kérnénk egyet, úgyis régóta szeretnénk kutyát a kertbe.

A nővel együtt hajolnak a doboz fölé, és teljes egyetértésben választják ki a lustábbik csahost a doboz aljáról. Egy nagy szatyorba bugyolálják alulról, részint hogy melegen tartsa, részint a „balesetek” megelőzésére. Mivel több nagy szatyruk is van, kap egyet a kisfiú is. Már csak egy gombóc árválkodik a dobozban, de nincs újabb jelentkező az utasok között. A fiatal pár leszáll a következőnél.
– Mi lesz a harmadikkal? – kérdezi a gyerek.

A villamos első ajtaja az istennek se akar becsukódni, a vezető végül előbújik a fülkéből, hogy személyesen oldja meg a dolgot. Mivel a makacs ajtó nem és nem működik, úgy dönt, hogy lezárja. A fiú a beállott csendben megint firtatni kezdi az őt érdeklő témát:
– Mi lesz a harmadikkal? Megöli a bácsi?
Erre már a vezető is odanéz, miféle gyilkosságról beszélnek a járművön?!

– Tudod, ha kiraknám az utcára, akkor éhesen, szomjasan, betegen pusztulna el, mint a kóbor kutyák általában... Vagy elütné egy autó – próbálja mentegetni magát a bácsi. – Ha nem akad gazdája, akkor legalább ne szenvedjen szegényke...
A bácsi újra zokogni kezd, a vezető összeráncolt szemöldökkel közelít, a kisfiú hangosan tiltakozik.
– Ez nem igazság! Ez nem igazság! – az ő arcán is könnyek peregnek, féltve öleli Kormit. – Ne tessék megölni, biztosan lesz neki is gazdája!
– Mi folyik itt? – érdeklődik a vezető, bár kezdi átlátni a szitut. Szemügyre veszi a doboz lakóját, majd a bácsit és a kisfiút. – Ennek a szőrmóknak kéne egy gazdi?
– Igen! A vezető bácsinak nem kell kutya?
– Hát nekem nem... De mindjárt beszólok a központba, hátha valaki befogadná... Meddig tetszik utazni? – kérdezi a bácsit.
– Akármeddig, ha ezen múlik!

A vezető visszamegy a helyére, a villamos elindul. A bajuszos férfi a diszpécsernek továbbítja az infókat: „Egy imádnivaló fekete szőrcsimbók kiskutya sürgősen gazdit keres! Ha nem sikerül találni valakit, akkor nagyon rövid életű lesz az állatka. Segítesz?” A bársonyos hangú nő természetesen segít. Mozgósít mindent és mindenkit, mivel maga is nagy kutyabarát, és különben is érzelmileg fogékony állapotban van, ugyanis babát vár. Hála a magyarországi villamosok technikai sajátosságainak, mindezt mi is kitűnően halljuk az utastérben.

Két megálló telik el, mire megérkezik a válasz: „Kiskutya mentőakció sikeres, a végállomáson átmeneti szállás várja a kölyökebet, amíg leendő gazdája megérkezik érte.”
A villamos fellélegzik, a bácsika megkönnyebbülten simogatja a kutyust, miközben tovább sír. Most már az örömtől, hogy mégsem lett belőle gyilkos.

5 1 1 1 1 1 Értékelés 5.00 (1 Szavazat)

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként,
akkor kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak