Gyerekkoromban rengeteget bicikliztem nagyszüleimnél, Csengődön. A falubeli tekergések során a bátyámtól megörökölt, meglehetősen éltes korú, ám masszív Csepel bringa volt társam, s viszonylag kevés esést sikerült produkálnom vele – általában azokat sem esztelen száguldozás miatt.
Ezek után nem meglepő, ha felnőttként azt gondoltam, hogy tudok biciklizni... Ám egészen más egy őskori kontrás Csepel bicikli, mint egy hat sebességes, első és hátsó fékekkel szerelt, kecses modern kori gépezet. És egészen más gyerekként kanyarogni egy faluban a drótszamárral, mint egy városban tenni meg vele nagy távokat adott időn belül.
Másfél heti bringázás után a térdeim teljesen kikészülnek, az ülepemet úgy feltöri a nyereg, hogy széken ülni is alig bírok, és az emelkedők még mindig kifognak rajtam. Ekkor világosít fel főnököm, hogy a nyerget feljebb kéne rakni. Nem kicsit, nagyon.
Megfogadom a tanácsát, lemérem az ideális távolságot: ráhajolok a járgányra és a nyerget a hónom alá bújtatva, úgy állítom be a magasságát, hogy az ujjammal éppen csak elérjem a pedált. Vagy másképpen mondva, ezentúl ki tudom nyújtani a lábamat, ha a biciklin ülve a sarkamat helyezem a pedálra (praktikus azokon a szakaszokon, ahol nem kell tekerni, mert lejt az út).
A művelet maga után vonja, hogy megálláskor csak a lábujjhegyemet tudom letámasztani a talajra, és bizonytalanul illegek-billegek a lámpáknál való várakozás közben. Azért pár alkalom után rájövök, hogy ha megdőlök valamelyik irányba a kerékpárral, akkor stabilabb a dolog.
Néhány nap után elmúlik a térdfájás, a hátsóm kevésbé sajog, ráadásul energiával is jobban bírom. Ennyi lett volna a probléma, a nyereg volt túl alacsonyan? Hiába no, az ember mindig tanul.
Augusztus közepén járunk, az idő kellemes, vidáman tekerek nap mint nap a munkahelyemre és vissza... Mígnem észreveszem, hogy a hátsó kerékbe fújni kéne, kezd laposodni. Nosza, beszerzünk egy pumpát, úgyis időszerű volt.
Következő reggel keményre fújt kerékkel indulok neki a szokásos útnak, azonban út közben kezdem egyre furcsábbnak érezni a járgányt. Ügyesen beégetem magam, egy pihenő kerékpáros mellé érve ugyanis megkérdezem, nem túl lapos-e a hátsóm. Gyorsan leesik neki, hogy a kerékre vonatkozik a kérdésem. Vigyorogva szemügyre veszi, majd közli a diagnózist: nem vészes, de nem ártana fújni bele.
Ekkor már tudom, hogy baj van. Egyetlen nap alatt nem engedhetett volna le, tehát valahol szökik a levegő belőle. Francba! Többször megállásra kényszerülök az út során: hatszor kerül le a pumpa a csomagtartóról, mire végre beérek az irodába, s hasonlóan macerás visszaút vár rám majd hazafelé is. Nem vagyok túl boldog tőle.
Eljön a munkaidő vége, irány Pesterzsébet és a bicikliszerviz – gondolom én. Próbálok gyorsan tekerni, hogy minél nagyobb távot tegyek meg két pumpálás között, de a kerék egyre kevésbé bírja, gyakran kell megállnom. Átjutok a hídon, a Soroksárin tartok már, amikor váratlanul elnehezül alattam a bringa, és instabillá válik a kormányzás. Nem akarom elhinni, amit látok: az első kerék is felmondta a szolgálatot! Sőt, rosszabb bőrben van, mint a hátsó; teljesen leengedett.
Morcosan tolom a kerékpárt, a szervizbe már nem fogok odaérni zárásig. Különben is dühítő: az alig három hónapos bringával ez a második defektem, és ezúttal mindkét kereket sikerült elintéznem. Eszembe jutnak az otthoni dolgok is, amik javításra vagy cserére szorulnak: a mikrosütő nem forog egy ideje, a WC tartály rendetlenkedik, a székből kiesett három görgő és nem lehet visszatenni, a hajszárító pedig kimúlt. Ennyire nem lehetek szerencsétlen!
Két nap telik el, mire végre eltolom a szervizbe a kerékpárt. Előtte gondosan kiszedegetem az apró, zöld színű, tüskés kis bogáncsféleségeket a gumikból. Korábban észre se vettem ezeket, pedig ezek okozták a defektet. Hogy hol mehettem rájuk, az rejtély.
A bicikli boltban a srác épp azon gondolkodik, hogy sorszámot fog osztani a királydinnye károsultaknak. Így hívják ugyanis a növényt, amelynek termését többen „leszüreteltük” - a szervizes napok óta a királydinnye okozta defekteket orvosolja, most van szezonja a gonoszdi bokornak. Tény, hogy negyed órán belül kicseréli mindkét belsőt, kiszedi a beletört tüskemaradványokat a külsőkből, helyére rak mindent és a végén keményre fújja a gumikat. Friss és ropogós kerekekkel indulok haza.
Otthon utánaolvasok a királydinnyének. Megtudom róla, hogy gyógynövény, amelynek számos jótékony hatása van, méghozzá épp a termését kell fogyasztani. Nos, ami engem illet, én nem szeretnék a jövőben többet gyűjteni belőle... Eszembe vésem a növény kinézetét, hogy legközelebb el tudjam kerülni, ha meglátom valahol az út mentén.
