Bányaló

Munkára nevelték,
húzta hát az igát,
friss mezők illata
orráig el nem ért.
Szénporos levegőt
kapott csak, s vakságot,
hersegő fű helyett
száraz kis széna bért.

Sötétben telt léte,
ismert-unt úton járt,
örökké keserves,
bús járomba fogva.
Elballagott sok év,
nem bírta már magát,
egy helyben állva várt
a bánya vén foglya.

Kivezették végül,
felszíni világba,
hol más volt a sötét -
jó szagú, nyugalmas.
Emlékezni kezdett,
derengett egy érzés,
de beledörögtek,
s nem volt már fájdalmas.

• Előző
• Tovább