Holdezüst

Éjsötét úton haladnak lépteim,
szikrázón friss hó tiszta ragyogása
itt meg nem él.
Süppedő szőnyeget szabott az erdő,
az alvó fenyves békéje átölel,
hűs csend zenél.

Vén óriások fekete árnyába
merülten járom néma ösvényemet,
senki se lát.
Ám koromszín nyugalmuk olvad lassan -
fénylő Hold arca mosolyog beléje
csoda-varázst.

Átfesti hatalmas vászna szegletét,
s kedvéért a táj ünnepi dolmányt ölt
nagy hirtelen.
Éjsötét utamat magam is cserélem;
lépdelek szívfájdítón szép, holdezüst
ösvényemen.

• Előző
• Tovább