Ki ért?

Az élet elsuhan, én pedig hagyom,
noha kinyújthatnám néha a karom –
megragadnék ezt-azt, megálljt intenék...
De nem teszem. Forog a mókuskerék.
Egyedül vagyok, kegyetlen önmagam.
Műszemem van, s holnap tán műhajam,
műanyag tálkából műkaját eszem,
és bármit teszek, nagy műgonddal teszem.
Nem érzem már valódinak e létet,
nem hiszem el a szép tündérmeséket,
nem tűzök ki új célokat. Nincs miért.
Akkor van értelme, hogyha van kiért.

• Előző
• Tovább