Zita, avagy részletek egy felcsinált lány naplójából

Elgondolkodtatónak szánt képzeletbeli napló egy képzeletbeli lányról.

2007.04.11. szerda

Kedves Naplóm! Már csak két nap van hátra és egy teljes hét pihenés, kikapcsolódás, szórakozás következik! Juhé! Rám fér a szabi, eléggé kimerültem az utóbbi hónapokban. Remélem, Zsolt is meg tudja szervezni a munkája mellett, hogy együtt tölthessünk egy-egy napot. Szívesen kirándulnék vele, olyan rég jártam a hegyek között! De bármi más, közös program is jöhet felőlem, akár egy séta a parkban vagy hasonló... Valahogy eddig nem igazán jött össze nekünk még egy mozi sem. Hmm. Most, hogy jobban belegondolok, a lakásomon kívül csak az ismerkedésünkkor találkoztunk, a kezdetek kezdetén.

Na sebaj, ez egy ilyen időszak és kész, majd túljutunk rajta. Én is plusz munkákat vállalok itthonra, ha adódik valami, ő meg rendszeresen túlórázik és otthon is dolgozik a számítógépen... Még nálam is munkamániásabb, összeillünk. Két lüke sztahanovista. Muszáj megragadni minden lehetőséget, ha az ember egyről a kettőre akar jutni. Vagy legalább fenntartani magát, mint ahogy én.

2007.04.12. csütörtök

Kedves Naplóm! Zsolttal ma is csak msn-en beszélgettünk, miközben otthon készítette a határidős munkáját. Hétfőn kell leadnia és síkideg tőle, mert túl rövid időt hagytak az idióta fejesek a projektre már megint. Szokás szerint egész éjjel dolgozni fog ma is, holnap is... Fogalmam sincs, hogy tud egy ember létezni napi 4-5 óra alvással, de neki ez a kialakult életritmusa: munka, munka, munka, pihi, munka. Őrület! Én, ha nem alhatok minimum 7 órát, használhatatlan zombiként üzemelek egész nap.
Szóval a hétvége ugrott, meg a hétfő is, mert akkor jönnek Zsoltékhoz a külföldiek megnézni a cuccot, meetingek tömkelege és este céges közös vacsora a program... Francba! De legalább utána nyugisabb napok következnek és keddtől tervezhetünk valamit mi is.

2007.04.13. péntek

Kedves Naplóm! Ma volt az utolsó munkanapom, valahogy mégsem vagyok túl vidám a várva-várt szabadságtól. Egy frankó kis e-mail várt Zsolttól reggel, miszerint sokat gondolkodott az utóbbi napokban és nagyon nem jó a kapcsolatunk így, ahogy van. Nem tud elég időt tölteni velem, pedig szeretne, és ez így szenvedés számára, meg számomra is. Időre van szüksége ahhoz, hogy átgondolja, mit tudna változtatni az életén és hogy képes-e egyáltalán változtatni rajta... Kellemes pihenést kíván a következő hétre. Bakker!
Akárhonnan nézem, ennek szakítás szaga van. Na de ilyen könnyen nem ereszthetem szélnek a férfit, akit szeretek! Feltéve, hogy ő is szeret és tényleg megoldást keres az idő-problémánkra, kereshetné velem közösen is, nekem is van véleményem a dologról, nekem is vannak gondolataim. Miután hatodszor nyúlok a telefonért és hatodszor teszem le, az msn pedig néma, elhatározom, hogy holnap én is e-mailt írok. Jó dolog ez a huszonegyedik század, elektronikusan levelezhetünk a párommal! Nevetséges.
Lehet valami ebben a péntek 13. babonában... Na jó, ez is nevetséges.

2007.04.15. vasárnap

Kedves Naplóm! Megállapítottam, hogy ez a „sokat gondolkodtam” dolog ragályos. Én is elkaptam. Többek között egyfolytában azon gondolkodom, hogy miért kell Zsoltnak a gondolkodáshoz felszívódnia... Az e-mailemre azt írta válaszul, hogy mindenképp változtatni szeretne az életén, csak még nem tudja hogyan és mit, de a mostani életmódja max korai szívrohamhoz vezet, sehova máshova. Hát ezzel mondjuk egyetértek. Azt is írta, hogy a változtatás nagyon lassan fog menni, helyet szeretne teremteni az életében arra, hogy legyen ideje egy normális párkapcsolatra, ahol legalább hetente kétszer tud találkozni a másikkal és közös programokat szervezni... Ez mókás, szerintem nem igazán nevezhető normális párkapcsolatnak az, ha hetente kétszer látjuk a másikat. Persze minden relatív, a mostani „két-három hetente látlak” állapothoz képest nagyságrendekkel jobb lenne. Na mindegy.

2007.04.16. hétfő

Helló Naplókám! Hétfő van, a szabim első „hivatalos” napja. Míg mások reggel szorgosan elindultak a munkába, addig én itthon ülök és ...ahelyett, hogy élvezném az édes semmittevést, bőgök. Nos, ez is egyfajta időtöltés. Miután világossá vált számomra, hogy félreértettem Zsoltot, váltottunk pár levelet. Msn-re továbbra sem lépett fel, telefonon meg gyáva voltam hívni, valahogy képtelen lettem volna élőszóban elmondani mindazt, amit megfogalmaztam. A lényeg, hogy nem az életmódváltás átgondolásáig tűnt el a pasi, hanem addig, míg sikerül rendeznie az életét – ami akár 1-2 év is lehet. Ahogy korábbi leveleiben is írta, a mostani állapot szenvedés neki, mert szeretne gyakrabban találkozni velem, de nem tud a munkája miatt és ez így rossz mindkettőnknek, ezért játszik szürke szamarat a ködben... Sajna, itt egyetlen szamár van a történetben: én.

2007.04.17. kedd

Csá’ Naplóm. Tegnap lezárult mindaz, amit az egyik legfontosabb dolognak éreztem az életemben. Ha Zsolt valóban 1-2 éven belül változtatna, akkor megérte volna a mostani időszakot átszenvedni – de ezt csak én gondoltam így. Ő nem.
Egy csomó pár életében adódhatnak hosszabb-rövidebb időszakok, amikor távkapcsolati jelleggel élnek, amikor telefonon és interneten tudják csak tartani a másikban a lángot addig, míg rendeződik a helyzet. Ám azt Zsolt sem gondolhatja komolyan, hogy bizonytalan időre megszakítunk egymással minden kommunikációt, aztán egyszercsak majd jelentkezik, ha már beleférek az életébe... Aranyos elképzelés, ugye? Bár ő azt bizonygatta, hogy nem akar szakítani velem, de gyakorlatilag ez csak ügyes terelés volt (hehe, nemcsak szamár vagyok, hanem birka is), hogy ezúttal én mondjam ki a búcsúszót.
Sebaj, megőrzök pár szép emléket: az első randit, ahol annyi mindent akartam elmondani neki egyszerre, hogy alig bírtam normálisan beszélni és remegett a hangom. Egy esős sétát a Népligetben, ahol bőrig áztunk és neki a szemébe repült valami bogár, amit aztán csak szembogárként emlegettünk. Számtalan szót és mosolyt, érintést, meghitt pillanatot... A múltat.

2007.04.18. szerda

Kedvetlen Naplóm! Remek gyógyírt találtam a bánat ellen: filmet nézek filmmel. Agyő, nagy ő! Napi 10 film az soknak minősül? Szerintem nem. Addig mozizok itthon, míg mérgezésem nem lesz! A menü főként animációs mesékből áll, időnként megspékelve egy-egy vígjátékkal vagy akcióval. Amikor már nagyon virágos a mesterséges hangulat, akkor jöhet egy thriller vagy light horror. Esetleg fantasy vagy sci-fi. Akármi vagy bármi. Hol csokit majszolok hozzá, hol chipset, a lényeg, hogy ártson.

2007.04.19. csütörtök

Üdv, Naplóm! Hmm. Voltaképp mi a frászért írok megszólítást néhány üres laphoz, amikre én kaparom rá tollal a szöveget?! Ezentúl nincs idióta megszólítás, ideje felnőnöm.
Mostanában folyton nassolok valamit, nem lesz ez így jó. Szóval elhatároztam, hogy filmnézés közben szobacajgázom meg tornázom kicsit, különben fóka lesz belőlem pár héten belül.
Ma bejelölt iwiw-en egy hajdani ex-barát. Időközben megnősült, van egy pár hónapos kisbabájuk. Ettől kedvem támadt megnézni, hogy mi van a régi osztálytársakkal és egyéb velem egykorú ismerősökkel. Hű, kicsit ijesztő, hogy a 80%-uk házas és gyereke van már, a maradék meg szingli, mint én. Miközben bámészkodom, feltűnik, hogy valaki eltűnt. Nocsak, Zsolt már nem is ismer engem többé? Ennyit jelentett számára az elmúlt 9 hónap velem. Kedves gesztus ez: rúgjunk még egyet a másikba, hátha nem fáj eléggé alapból a szakítás! Megint bőgök. És hol egy csoki?!

2007.04.20. péntek

Ma elmegyek nőgyógyászhoz. Egyrészt régen jártam nála, másrészt rendetlenkedik a ciklusom újabban. Biztosan lelki alapon van, de azért nem árt egy kivizsgálás.
A bankba is be kell mennem elintézni egy reklamációt: elvileg havonta két alkalommal vehetnék fel ingyenesen pénzt az automatából, a gyakorlatban meg az egyik pénzfelvételért levontak kezelési költséget a kivonat szerint. Nem nagy összeg, de ez akkor is pofátlanság! A saját pénzemhez akarok hozzájutni, a szerződésben foglaltak szerint, hát ne vonogassanak nekem le semmit! Újabban könnyen felidegesítem magam mindenen.

2007.04.21. szombat

Terhes vagyok. Igen, 12 hetes terhes vagyok. Képtelenség, nem bírja elhinni az agyam. Hiszen védekeztünk! Miért pont én tartozom abba az elenyészően kicsi százalékba, akivel megtörténik mégis?! És hogy lehetek rögtön a 12. hétben?! A nődoki elmondása szerint előfordul néha, hogy a terhes nőnek ugyanúgy megjön havi rendszerességgel a menstruációja, mint rendesen. Elvetetni már nem lehet a magyar törvények szerint. Ha egy héttel korábban mentem volna...
...akkor most azon tépelődnék, kinyírassam-e a leendő gyerekem vagy sem. És végül persze az abortusz mellett döntenék, aztán teljesen összetörnék lelkileg én is. Hát a probléma ezen részével már nem kell foglalkoznom. Momentán csak félig vagyok összetörve.
Bámulom az erkélyt, elvégre elég magasan lakom. Ha leguranék, minden gondom megoldódna egycsapásra. De én nem vagyok az a leugrálós fajta.

2007.04.22. vasárnap

Meg kell próbálnom nem megőrülni. Anya leszek, hát nem ártana felkészülnöm rá. Sajnos, erről nem tartanak tanfolyamokat. Vagy ha igen, azok tuti nem nekem valóak. Nekem valami olyan kéne, hogy „Mit tegyünk, ha hiányzik belőlünk az anyaságra való vágy és alkalmasság?”. És különben is, most aztán tényleg kell minden pénz!
Jaj, még mindig nem bírom elhinni. Ez csak egy rossz álom és fel fogok ébredni. Előbb-utóbb.
Még nem szóltam senkinek a dologról. Lássuk csak, kinek is kell elmondanom: először a szüleimnek és a tesóméknak természetesen. Aztán a munkahelyemen is illik szólni, hogy kezdjenek el keresni valakit a helyemre majd, akit betaníthatok. És persze Zsoltnak is joga van tudni, hogy apa lesz... hm, apa lesz?
Nem, egy nagy frászt lesz apa! És semmiféle joga semmihez, sem kötelezettsége! Mi már nem tartozunk egymáshoz többé, élje csak a saját életét, éljen csak a munkájának. Egy kisebb probléma láttán a megfutamodást választotta, mert az volt a könnyebb út. Egy baba pedig jóval komolyabb „probléma”. Megkímélem tőle. Nem kell sem a pénze, sem a társadalmilag elvárt „mindenben támogatlak téged” kényszerviselkedés. Teljesen lényegtelen, hogy biológiailag ő az apja.

2007.04.23. hétfő

Ma elmondtam a szüleimnek. Először kicsit ledöbbentek, aztán végül örültek neki, hogy nagyszülők lesznek. Megnyugtattak, hogy rájuk mindenben számíthatok, bár azzal nem értettek egyet, hogy Zsolttal nem tudattam a dolgot. Végül hosszas szócsaták után belátták, hogy hajthatatlan vagyok ezen a téren.
A nővéremék is jól fogadták, Móni leszaladt a cukrászdába sütiért és csaptunk egy mini „babahír ünneplést”. Könnyebb lélekkel jöttem haza. Holnap szólok a melóhelyen is.

2007.04.26. csütörtök

A doki ma homlokát ráncolva hajolt közelebb az ultrahangos monitorhoz, egy „Nini!” felkiáltás kíséretében. Meg akartam érdeklődni tőle, hogy vajon mit lát a képernyőn, talán sárkánybébit? De megelőzött, felém fordította a készüléket és angyali mosollyal mutogatta, hogy a bentlakásosnak mintha három keze és két feje lenne... Nem csernobili balesetről van szó, csupán ikreket várok.
Ha eddig nem ugrottam le az erkélyről, most kéne megtennem!

2007.04.30. hétfő

Már 14 hetesek vagyunk. A múlt héten annyi mindent intéztem és annyi mindent olvastam az ikerterhesség témakörében készült könyvekből, hogy mostanra tízszer fáradtabb vagyok és harmincszor jobban parázom a szüléstől meg az esetlegesen adódható betegségektől, komplikációktól, utóhatásoktól. Kedves a rokonságtól, hogy elláttak efféle kiadványokkal. Ha az írott szó nem volna elég a totális elmebajhoz, akkor mindig akad egy történet élőszóban is, ami kellően bizarr. A kedvencem az „egyik baba köldökzsinórja rátekeredett a másik baba nyakára” sztori. Ráadásul azt hiszem, nem kellett volna annyi alien filmet néznem, folyton előttem van a kép, ahogy Ripley hasából kirágja magát a szörny, miközben a csaj a halálba zuhan. Kb. így érzem magam én is.

2007.05.04. péntek

Már csak pár lapnyi van a naplóból, lassan betelik és lehet újat nyitni. Épp olyan ez, mint az ember élete: lezárul egy szakasz és elkezdődik egy másik, teljesen új. Ami engem illet, nem akarok több naplót kezdeni, időm se lesz rá a babák megszületése után. Fura, hiszen általános iskolás korom óta írok naplót, majdnem az egész életem telerótt lapokon hever gondosan jegyzetelve, mint valami kivonatolt életmű. De az a Zita, aki eddig voltam, hamarosan meghal, így életművének is vége, pont kerül az utolsó mondat végére és kész. Ezután már nem lesz többé „én”, csak „mi”. Mi: én és az életműveim.

2007.05.08. kedd

Ez a 15. hét a negyvenből. Nem szédülök, nincs hányingerem, eddig semmi olyan kellemetlenséget nem tapasztaltam, amit tapasztalni szokás általában. Viszont most, hogy már elfogadtam a helyzetet, a menstruációm is megszűnt, immár „normálisan” vagyok várandós. Marha jó, pszichés alapú elutasításból adódóan szabályozta tovább az agyam a havi ciklusomat! Kikérem magamnak az effajta átverést! Áruló szervezetem megkapja a magáét: majd megveszek némi eperért, ha most nem lenne itthon, rögtön lerongyolnék a boltba egy marékért. Egyetek, gyerekek! Ízlik? Egy órával később sós rudacskákat ropogtatok.

2007.05.11. péntek

A mérleget elraktam. Ne is lássam a galádot!
A szobát átrendeztem és belekerült a szülőkkel közösen vásárolt dupla gyerekágy. Direkt ikreknek készült modell, nem kicsiny összegért vesztegették. Van pelenkázós része is, alul pedig polc a hintőpornak, törlőkendőnek, pelusoknak, egyebeknek. Timi barátnőm meglepett két pár gyerekcipővel, mondván: akármilyen neműek lesznek a kicsik, ezeket nyugodtan rájuk adhatom. A balos cipők kékek, a jobbosak rózsaszínűek. Azt, hogy melyik bal és melyik jobb, csupán a rajtuk lévő feliratból tudom, ugyanis alakra teljesen egyformák. Mint két tojás. Mint két egypetéjű iker.

2007.05.16. szerda

Ez az utolsó lap a naplóból. Kár, hogy a teljes terhességem története már nem fér bele, de voltaképp pont olyan jó itt abbahagyni, mint bárhol másutt. Ha visszaolvasom majd egyszer sok-sok év távlatából, hihetetlennek fogom találni korábbi önmagamat és mindazt, ami és ahogyan megesett velem.
Talán valami ünnepélyes, tanulságos zárást kéne írnom ide. Valami olyasmit, amiből kiviláglik, hogy mennyire megkomolyodtam, milyen felelősségteljes és bölcs felnőtt lettem, és a jövőben a tapasztalataimnak köszönhetően mennyivel óvatosabb és átgondoltabb leszek majd, bármiféle helyzet is adódik az életemben...
Hát kurvára nem így van! Ha valamit megtanultam eddig, az az, hogy az életben semmire nem lehet előre felkészülni. De nem is az a lényeg, hogy felkészüljünk rá, hanem az, hogy éljük.


Zita ma két gyönyörű kisfiú, Álmos és Áron boldog anyukája. Gyermekeit egyedül neveli, a családja támogatásával.

• Előző
• Tovább