Nem baj, ha rövid, csak legyen játékos! ;) Ez a Rövidkék részleg "rímmunkásságomból", vagyis itt a haikukhoz hasonlóan kis terjedelmű, pár soros versikéimet tekintheted meg. Kicsit olyan ez a típus, mint novelláknál az egypercesek; gyorsan és könnyen fogyasztható, az olvasás idejére szórakoztató / elgondolkoztató, majd általában gyorsan el is felejthető darabok... Kellemes olvasgatást hozzájuk!
A versek rendezéséhez kattints az oszlop nevére!
Kérték szépen: „Beszélj, Kedves!”
- De a férfi hallgatott.
Parancsolták: „Beszélj végre!”
- Ő csendesen ült csak ott.
Fenyegették: „Beszélj, mert én...!”
- Ám ő hallgatag maradt.
Azt beszélik, igazi bölcs.
Nem mond fölös szavakat.
Ki soraim közt olvasni tud –
A lelkembe lát.
Ám vigyázzon! Hátha ott benn
nem az van, mit várt.
Voltam, mert megszülettem.
Játszottam, hisz tehettem.
Felnőttem, s most bánhatom:
vissza nem csinálhatom.
Játszottam, s játszottál.
Játszottunk. Most úgy fáj:
elmentél, és mással
a játék nem jó már.
Fájok magamnak szerfelett.
Megszoktam, régóta így van ez.
Nem tudom, mennyi van hátra még,
de kissé unom a szerepet.
Sajnálom magam és másokat,
ám ők ezt nem tudják, s boldogok.
Így hát én is elhitetem
a világgal, hogy az vagyok.
A múzsák elhagytak engem,
tudják: üres lett a lelkem,
és nincsből gyúrni nem lehet
se álmokat, se verseket.
Maguktól íródnak most a szavak,
elszökött láncáról pár gondolat,
oly úton kószál mind, hol nem szabad –
megállni késő már, a sor halad.
Talán sosemvolt időkről
mesél most a rege,
s képzeletben játszódott le
csak a története,
ám meglehet; valóságos
valamennyi szava.
Döntsön erről hite szerint
minden ember maga.
Gyilkos jár a hegyvidéken,
nem kegyelmez senkinek,
jaj annak, ki elé kerül,
gonosz szíve jéghideg.
Dermesztő az ölelése,
karja maga a halál,
mosolya mögött a vándor
maró, vad vicsort talál.
Álmodni életet.
Élni az álmokat.
Legyőzni önmagad.
Megtenni távokat.
