Egy rózsa sóhaja
Hallod-e a rózsa selymes
sóhaját az alkonyatban?
Búcsúzik a tűnő fénytől,
újabb holnapot remél.
Puhán rebbenő pilleszárny
visszhangozza szavát halkan,
amíg komor némasággal
köréjük kúszik az éj.
Hallod-e a sok névtelen
csillag ezüstös meséjét?
Megannyi sugár szavalja
az ősi történetet,
és a rózsa velük súgja,
réges-rég tudva regéjét –
nem tanulta, hisz benne van;
e rigmusból született.
Hallod-e az álmok zengő,
légbe karcolt muzsikáját?
Vágyakozó szenvedélyből
játszanak élőzenét.
Hallatán a könnyű szellő
végigsimítja virágját,
szelíden szólítva táncba
királynői kedvesét.
Hallod-e a lelkek suta
lépteit a végtelenben?
Olykor letérnek az útról,
új ösvényen jár a láb,
és társukat más formában
lelik meg egy röpke percben,
melyet kegyetlenül perget
tova a rideg világ.
Hallod-e a rózsa boldog,
szerelemittas sóhaját?
Csapodár szél-szeretője
szirmai között pihen.
Tudja, nem tarthat örökké,
hordja a végzet jóslatát,
miként minden múlik egyszer,
elfoszlik a semmiben.
Hallod-e véred dübörgő
fecsegését; a pulzusod?
Léted és holtad dobolja
folyvást, míg erőt talál.
Ragadd meg a pillanatot,
melyről rózsaszál is susog,
s emlékezz két dobbanás közt:
szíved csendje a halál.
( 2 Votes )