Állataimról
Aki állatot tart (most nem haszonállatra gondolok), az kétféleképp viszonyulhat hozzá:
1. Szó szerint értelmezi a "díszállat" és "enyém" szavakat. Tárgyként kezeli
az állatot, amelyet birtokol, és amelynek időként üzemanyagra van
szüksége a működéshez, ezért jobb esetben eteti és tisztán tartja,
hogy lehessen mutogatni másoknak. Rosszabb esetben csupán
élvezi, hogy uralkodhat egy másik lény fölött, melynek egész léte,
egészsége, félelme és fájdalma tőle függ.
2. Tisztában van vele, hogy egy élő, érző lény jóval több, mint a pénzben
kifejezhető értéke, és igyekszik számára a lehető legjobb körülményeket
biztosítani azon túl, hogy az alapvető létszükségleteit tisztességesen
ellátja. Érzelmileg kötődik hozzá valamilyen szinten (ez persze függ az állat fajtájától, intelligancia szintjétől is).
Én az utóbbi típusba tartozom.
A történetek lejegyzésekor még abban a hitben voltam, hogy Roxy lány, miként az állatboltban mondták. Csak évekkel később, 2009-ben tudtam meg, hogy hím nimfa papagájom van. Nos, jobb később, mint soha... Neve már ez marad, nem keresztelem át.
Tara is "nemváltósnak" bizonyult: ő nemcsak engem, de még Roxyt is átverte... Midőn fiókaként elhoztam a tenyésztőtől, jól látható, erőteljesen csíkozott volt a faroktollai alsó része (nimfa papagájoknál ez a tojók jellemzője, de általában fiókaként nem, csak ivarérett korban jön elő). Az első felnőtt tollváltásnál aztán eltűntek a csíkok, s kiderült, hogy ő is hím madárka.
Ez a nap más, mint a többi
Szokásos szövegelésemmel közelítek a kalitkához, és bár már tíz óra körül jár az idő, jó reggelt kívánok a hintán gubbasztó két tollcsomónak. Kinyitom az ajtójukat, térülök-fordulok az itatójukkal, friss vízre cserélem a Roxy által teleszemetelt alkalmatosság tartalmát. Erről nem bírom leszoktatni, folyton belehordja a magokat, homokot, esetenként tollakat tüfköd bele.
( 1 Vote )