Epigrammák
Az alábbiak epigramma próbálkozásaim, mivel érdekelt az időmértékes verselési forma...
Nos, ezt is kipróbáltam, de nem valószínű, hogy sok epigrammát fogok még írni.
Az epigramma eredetileg az ókori költészetben a halottakat jellemző, általában
magasztos hangvételű, gyakran varázsigeként alkalmazott rámondás, majd
később az ebből kialakult sírfelirat (a szó jelentése: rávésés, felirat) volt.
Az i.e. VI. századtól önálló lírai műfajjá nőtte ki magát, és témája szerint is
igen sokféle lehetett: megörökíthetett gyászt vagy szerelmet és más fontos
életmozzanatokat, továbbá születtek tanító jellegű, harci, szatírikus (gúnyos)
és politikai epigrammák is.
Tőlem három darab kísérlet olvasható itt.
Meghalt hát
Meghalt hát végül, többé sose halljuk a hangját,
és e tudat minekünk, itt maradóknak a kín.
Nincs már több víg tréfás nóta vele, s nevetését
nem viszi messze a szél, nem viszi már sehová.
Mégsem némult végleg véle a szó el e tájon,
őrzi ma még ezer emlék, őrzi a hű szeretet –
mert a halál tudd meg, mire képes a szívben:
el nem moshat mást, csak a szennyet, a gyűlöletet.
( 2 Votes )
Volt egy perc
Volt egy perc, mely még nem tudta az emberi rosszat,
s boldogan élte amit sorsa elébe adott.
Nem rettegte lázálmát eme kornak, az árnyak
közt nem a félelem éhes banya-szörnye lakott.
Volt egy perc – több évszázadnyi talán – csupa jóval,
tévhite súgta; vidám léte nem múlik, örök.
Ám eltelt, mint minden pillanat egyszer e Földön –
nyugszik a mélyben, amíg fenn a Gonosz dübörög.
( 1 Vote )
A merész mandulafácska
Nézd e merész kicsi fát és ámuldozz fura dolgán:
nincs neki már e helyen perc nyugovása tovább.
Nem köti törvény sem gyökerét; el élete árán
szökne ha kell, üde zöld táj szava hívja talán.
Indul hát, derekát csak a szél öleli körül óvón,
s tudja: ma bús diadalt zeng dala lomb levelén.
Mandulamag pottyan, a talaj méhébe igyekvő –
mondd, vajh megmarad-e kóbor vágy vájta helyén?
( 1 Vote )