Kutyával őrzött terület
Menj innen, különben megbánod nagyon!
Hiába kezeden sok festett karom,
egyetlen agyaram összessel felér.
Tűnj el, hogyha kedves eredben a vér!
Nem értesz a szóból. Mosolyogsz reám.
Leguggolsz, és beszélsz halkan, tétován.
Mondhatsz te akármit, nem számít nekem.
Tágulj végre innen, ne kezdj énvelem!
Morgásom másokat messzire ijeszt.
Te nem félsz, érzem jól. Hát ki érti ezt?
Drótkerítés görbül mancsaim alatt,
nem soká bírja már. Menj, hordd el magad!
Távozol. Na végre! A hátam sajog.
Néhány friss emléktől bőröm úgy zsibog –
ugráltam, s felszakadt pár heg itt meg ott.
Sebaj, a fájdalom enyhébb, mint szokott.
Eltelt egy nap, itt vagy. Ezt nem hiszem el!
Mi a fenét akarsz, mondd, mégis mi kell?
Dühíteni jöttél? Sorsom kacagod?
Kezedben húsdarab. Szám elé dobod.
Gyorsan behabzsolom, de résen vagyok.
Most jön majd a verés, már mindent tudok.
Gazdám is ezt teszi, csak ő láncra köt,
s miközben korbácsol, hangosan röhög.
Gyűlöllek téged is, megmarnám bokád –
ám köztünk drótháló, nincs utam tovább.
Újabb nap, megint jössz. Szendvicset hozol.
Verés nincs, kajádon velem osztozol...
Nem értem, de eszem, hiszen éhezem.
Csak gazdám ne lássa, hogy épp vétkezem;
gyanítom, rúgással kínálna érte.
Most viszont jóllakom. Ez már megérte.
Megszokom hangodat, várom, mit hozol.
Néha még morgok rád, de már nem komoly –
te is tudod, látom, kuncogsz kedvesen.
Egy napon felém nyúlsz. Nem ellenkezem.
Furcsa, új érzés ez. Kezed simogat.
Zavartan lépek el, nézem arcodat,
s visszahúz valami, tartom a fejem.
Fülemet vakarod, duruzsolsz nekem.
Az idő elröppen. Úgy mennék veled...
Valahányszor itt hagysz, szörnyen szenvedek.
Nyavalyás kerítés! Megszököm, meg én!
Ismerős kiált rám, oda a remény.
Elborzadsz láttomon. Alvadt vér borít.
A drótháló alján deszka szigorít –
alatta kiásni sajnos nem lehet.
Sírdogálok halkan, vágyom a kezed.
Arcodon könny pereg, mondasz valamit.
Nem értem, mint sokszor, most sem szavaid,
nyüszítek, mert elmész, s én itt maradok.
Poshadt vizem iszom, fekszem, jajgatok.
Visszatérsz, kezedben szerszámot hozol.
Kerítésemhez lépsz, gyorsan dolgozol:
elpattan a komisz drót számos helyen,
s a lyuk nől, nagyobbra, mint busa fejem.
Hívsz. Megyek! Boldogan vonszolom magam.
Ugye, most elviszel? Tényleg vége van?
Mögöttünk elmarad lassan börtönöm.
Eztán nyugodt álmod felett őrködöm.
( 2 Votes )