Március – Tetthely

Készült: 2008. március 01. szombat

Már nincs szabad hely, de furcsa módon senki nem morgolódik a bácsira, aki két ülést is elfoglal: egyiken saját maga helyezkedik el, a másikon a doboza. Jó nagy papírdoboz, a könnyebb vihetőség kedvéért spárgát kötöztek rá két oldalról, amolyan fogantyúnak.

A doboz azonban nincs csukva, nyitott tetején át két fekete szőrcsomó próbál újra és újra kilesni, csillogó gombszemük izgatottan kutatja a kinti világot. Kiskutyák, puli vagy pumi féleségre gyanakodnék a fajtát illetően, ám egészen biztosan akad egy pamutgombolyag is valahol a családfájukon...

Az egyikük nagyon lelkes, felküzdi magát a doboz pereméig és szimatol, nézelődik kíváncsian. Közben rátapos mindeddig rejtőzködő harmadik testvérére, aki rosszalló vakkantással feltápászkodik a biztonságos mélyből, és a fény felé furakszik. Mi olyan érdekes itt, hadd lám!

A szemközti széken ülő kisfiú tágra nyílt szemmel lesi a három vakarcsot, és elmosolyodik. Anyukája hasonló arccal pillantgat hol a kutyákra, hol a gyerekére. Mások is kiszúrják távolabbról a doboz tartalmát, és halk szavakkal mutogatják társuknak az „édeseket, aranyosakat, cukikat, helyeseket”.

Minden arc vidám, kivéve egyet. A bácsiét. Ő valahogy szomorkás, gondterhelten nézi a kutyusokat, és ha a kis izgága nagyon nekilendül, sietve visszanyomja helyére.
– Van már gazdájuk? – kérdezi a kisfiú, szemét le nem véve róluk.
A bácsi nagyot nyel, mintha nehezére esne a válasz. Nem néz a fiúra, nem néz a kutyákra sem.
– Nincs, nem kellettek senkinek.
– És hova tetszik vinni őket?

A villamoson síri csend lesz, valahogy még a közlekedés zaja is megszűnik, nem érzékeljük. A kisfiú választ vár, a bácsi azonban nem szól. Arcát tenyerébe temeti, zokogás rázza testét. A szavak nagy sokára, akadozva törnek elő ujjai mögül:
– Ingyen odaadnám mind bárkinek... Bárkinek! ...Kinn ültem ...egész nap ott ültem a hidegben, hátha valaki elviszi őket! De nem kellettek senkinek se, senkinek!
Előkerül egy kockás vászonzsebkendő a zsebéből, annak rejtekében folytatja:
– Én ...nem bírok ennyi állatot etetni a nyugdíjamból... Nem bírok...

Nézem a gombszemű gombócokat, és nekem is sírni lenne kedvem. A három izgő-mozgó, életre kíváncsi kis jószág halálra van ítélve.
– Anyu! –mondja a kisfiú pár perc múlva. – Tudod mit, meggondoltam magam. Mégsem kell farkaskutya kölyök, vigyünk inkább egy ilyen... egy ilyet.
– Ingyen odaadom! – mondja a bácsi zsebkendőjéből kibontakozva Gyorsan kihasználja a lehetőséget, odatartja a dobozt a fiú elé: – Tessék, válassz csak! Okosak ám nagyon, mindenre meg lehet tanítani őket!
– Tomi, biztos vagy benne? – kérdezné anyuka, de ekkor a kis izgága már Tomi kezében van, így nincs miről beszélni. Az ebkezdemény lelkesen nyalogatja a leendő gazdi kezét-arcát, még a ruháját is. Örül a simogató kéznek, örül a becéző szavaknak, örül az életnek.
– Remek házőrző lesz belőle, tessék elhinni! – folytatja a bácsi, immár anyukát véve célba. A zokogást abbahagyta, reménykedve várja a mindent eldöntő szülői beleegyezést.
Anyuka ugyan nincs meggyőződve róla, hogy terelőkutyára van szükségük, de mivel az egész villamos lélgezetvisszafojtva lesi, beletörődve bólint.
– Hát akkor... Találj ki neki egy nevet!

A csoportszellem működik, újra mosoly kerül pár arcra. Anyuka is boldog, hiszen jót cselekedtek, és így legalább nem került súlyos tízezrekbe beszerezni a házikedvencet. Na ja. De mi lesz a másik két kis vakarccsal?  
– Legyen ...Kormi! – mondja a kisfiú.
– Jó. Találó név, illik hozzá.

Egy fiatal pár furakszik át a tömegen, sűrűn elnézéseket kérve. Amikor a férfi végre odaér a bácsihoz, párjára néz, mielőtt megszólalna:
– Mi is kérnénk egyet, úgyis régóta szeretnénk kutyát a kertbe.

A nővel együtt hajolnak a doboz fölé, és teljes egyetértésben választják ki a lustábbik csahost a doboz aljáról. Egy nagy szatyorba bugyolálják alulról, részint hogy melegen tartsa, részint a „balesetek” megelőzésére. Mivel több nagy szatyruk is van, kap egyet a kisfiú is. Már csak egy gombóc árválkodik a dobozban, de nincs újabb jelentkező az utasok között. A fiatal pár leszáll a következőnél.  
– Mi lesz a harmadikkal? – kérdezi a gyerek.

A villamos első ajtaja az istennek se akar becsukódni, a vezető végül előbújik a fülkéből, hogy személyesen oldja meg a dolgot. Mivel a makacs ajtó nem és nem működik, úgy dönt, hogy lezárja. A fiú a beállott csendben megint firtatni kezdi az őt érdeklő témát:
– Mi lesz a harmadikkal? Megöli a bácsi?
Erre már a vezető is odanéz, miféle gyilkosságról beszélnek a járművön?!

– Tudod, ha kiraknám az utcára, akkor éhesen, szomjasan, betegen pusztulna el, mint a kóbor kutyák általában... Vagy elütné egy autó – próbálja mentegetni magát a bácsi. – Ha nem akad gazdája, akkor legalább ne szenvedjen szegényke...
A bácsi újra zokogni kezd, a vezető összeráncolt szemöldökkel közelít, a kisfiú hangosan tiltakozik.
– Ez nem igazság! Ez nem igazság! – az ő arcán is könnyek peregnek, féltve öleli Kormit. – Ne tessék megölni, biztosan lesz neki is gazdája!
– Mi folyik itt? – érdeklődik a vezető, bár kezdi átlátni a szitut. Szemügyre veszi a doboz lakóját, majd a bácsit és a kisfiút. – Ennek a szőrmóknak kéne egy gazdi?
– Igen! A vezető bácsinak nem kell kutya?
– Hát nekem nem... De mindjárt beszólok a központba, hátha valaki befogadná... Meddig tetszik utazni? – kérdezi a bácsit.
– Akármeddig, ha ezen múlik!

A vezető visszamegy a helyére, a villamos elindul. A bajuszos férfi a diszpécsernek továbbítja az infókat: „Egy imádnivaló fekete szőrcsimbók kiskutya sürgősen gazdit keres! Ha nem sikerül találni valakit, akkor nagyon rövid életű lesz az állatka. Segítesz?” A bársonyos hangú nő természetesen segít. Mozgósít mindent és mindenkit, mivel maga is nagy kutyabarát, és különben is érzelmileg fogékony állapotban van, ugyanis babát vár. Hála a magyarországi villamosok technikai sajátosságainak, mindezt mi is kitűnően halljuk az utastérben.

Két megálló telik el, mire megérkezik a válasz: „Kiskutya mentőakció sikeres, a végállomáson átmeneti szállás várja a kölyökebet, amíg leendő gazdája megérkezik érte.”
A villamos fellélegzik, a bácsika megkönnyebbülten simogatja a kutyust, miközben tovább sír. Most már az örömtől, hogy mégsem lett belőle gyilkos.



Buy cheap web hosting service where fatcow web hosting review will give you advices and please read bluehost review for more hosting information.


Copyright © 2011 Branyiczky Rita (BraRit) irkái. Minden jog fenntartva.

BraRit Irkái összesített értékelése: 4.8 az 5-ből, 322 szavazat alapján

wa