Üzenet c. vers
Készült: 2017. április 11. kedd

Üzenet

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Csendet tör a tenger, szilánkjait szórja,
irdatlan sziklákat súlyt a bősz harag -
a fekete szirtek komoran állanak,
sorsukat gyászolják minden egyes nap.

Errefelé zordak, mostohák a percek,
vad, kegyetlen arcát mutatja a lét;
ami s aki itt él, régen megtanulta,
miként viselje el mégis örömét.

Sötét, furcsa e báj, torz kissé e szépség,
amely a vidékre nyomta bélyegét,
és delejes árnyként üli meg a helyet,
gyakran vámul szedve mások életét.

Óvatlan vándorok, állatok s emberek
csontjait zörgeti a gonoszdi szél,
metsző hidegével üzen a világnak,
ha rejtett odvából újra útra kél.

Itt lépdelek mégis, itt tekintek körbe,
s dalt küldök e széllel messzi tájra én -
aki a távolban hangroncsait hallja,
tudja meg, hogy bárhol megél a remény.

5 1 1 1 1 1 Értékelés 5.00 (1 Szavazat)

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Hírlevél? Na igen.

Értesülj Te is a friss hírekről!

Elolvastam a Használati feltételek -et.

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként, kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak