Vers címkék
- AZ EMBER versek
- AZ IDŐ versek
- ÁLLATOS versek
- BORONGÓS versek
- FANTASY versek
- FRÁSZOLÓS versek
- GYILKOLÁSZÓS versek
- HATALOM versek
- HARC versek
- HIT versek
- IVÁSZAT versek
- KÖRNYEZETÜNK versek
- MAGYAROS versek
- MEMENTO MORI versek
- MODERN VILÁG versek
- MOSOLYGÓS versek
- SZERELMES versek
- TERMÉSZET versek
- TUDOMÁNYTALAN versek
- Egyéb versek
- Felnőtt tartalmak (18+)
Csendet tör a tenger, szilánkjait szórja,
irdatlan sziklákat súlyt a bősz harag -
a fekete szirtek komoran állanak,
sorsukat gyászolják minden egyes nap.
Errefelé zordak, mostohák a percek,
vad, kegyetlen arcát mutatja a lét;
ami s aki itt él, régen megtanulta,
miként viselje el mégis örömét.
Sötét, furcsa e báj, torz kissé e szépség,
amely a vidékre nyomta bélyegét,
és delejes árnyként üli meg a helyet,
gyakran vámul szedve mások életét.
Óvatlan vándorok, állatok s emberek
csontjait zörgeti a gonoszdi szél,
metsző hidegével üzen a világnak,
ha rejtett odvából újra útra kél.
Itt lépdelek mégis, itt tekintek körbe,
s dalt küldök e széllel messzi tájra én -
aki a távolban hangroncsait hallja,
tudja meg, hogy bárhol megél a remény.