Készült: 2015. március 07. szombat

Ködfattyú

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Hűvös volt, s pára szállt mégis
az estében.
Nem járt rég lélek sem erre,
de testében
hordozta a város vérét
a dokk maga -
áramlott, lüktetett ember
és gép zaja.
Kihalt volt a vízpart, sötét
és szívtelen.
Egyetlen szomorú lámpa
állt végtelen
magányban, feledve régi
dicsőséget -
azt a kort, amelyben éltek
itt a fények.
S ekkor a víz felett táncra
kelt a pára.
Bár egyedül kezdte, gyorsan
került párja -
fenséges keringőt lejtett
a szél véle,
léptüket az álmos őszi
Hold kísérte.
Szépséges románc volt, tartott,
amíg tartott.
Szerelmet a két fél talán
sosem vallott,
de a magukfajta nem is
várta ezt el,
másképpen bántak ők szívvel
és lélekkel.
Akárhogy is történt, aznap
jött világra.
Törvényen kívüli gyermek
volt, hisz látta
aki csak ránézett, hogy nincs
anyja, apja.
Ködtestű fattyú volt, nevét
innen kapta.
Alakja emberi, ámde
törzset, fejet
gomolygó ködfelhő képzett
hús-vér helyett,
s halványan derengett fel a
fény körötte -
ijesztő, idegen volt az
éj szülötte.
Nem sokáig maradt, messze
jár már régen,
de azt rebesgetik róla,
minden évben
visszatér e helyre, s mintha
várna egyre -
valaki hasonlót, aki
társa lenne.