Amire vágysz

Selymes, puha köntöst
borít rád az éj,
friss levegőn lépdelsz,
szellő súg: ne félj!
Ezüst Hold világít,
kabóca dalol,
szíved érzést áhít.
Ő vár valahol.

Tekintete csábít,
hangja babonáz,
testeden-lelkeden
úrrá lesz a láz,
karjai közé vágysz,
hív a végtelen -
bűvereje ellen
lényed védtelen.

Köntösöd megtépve,
fekete az éj,
levegőért kapkodsz,
viharos a szél,
elfogyott a Hold is,
nem nyikkan a táj,
szíved riadtan ver.
Vajon még mi vár?

Tekintete rémít,
hangja távoli,
testedet-lelkedet
béklyóba töri,
menekülnél tőle,
hív egy más világ -
a bűbáj elkopott,
véle nincs tovább.

• Előző
• Tovább