Kiforgatva

Köpenyén
hímzett
szép szavak,
válláról lágyan
omlanak
szinte földig,
ám hamarabb
gátat szab nekik
az anyag.

Belőlük
mondat
száz lehet,
szárnyal velük a
képzelet
felhőkön túl,
ám a szelet
nem állja mind,
s végül temet.

Túlélőt
mosoly,
könny kísér,
köpenyén éled,
mit a szél
elpusztított,
ám félig él,
nem fűti már
a szenvedély.

Köpenyén
fordít,
s belseje
újabb szavakkal
van tele;
ugyanaz mind,
ám ellene –
kiforgatták,
s torz lett neve.

• Előző
• Tovább