Készült: 2008. február 24. vasárnap

Az elhagyott zongora

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Vén, ósdi zongora, egymagában áll,
nincsen társa régen, üres a terem.
Itt hagyták őt árván, sok-sok éve már,
az idő porától teste fénytelen.

Fáj neki a nagy csend, a némaság súlya
agyonnyomja lelkét, mely dallamból élt;
fényes báltermekben úri közönséget
bűvölt más világba egykor, ha zenélt.

Lábánál, a földön gyűrött kotta hever,
a kosz alatt sárgán mállnak a lapok –
ki nem mondott szavak számára sorai,
mit nem hoznak már el a pergő napok.

Neki, vele írták egykor ezt a kottát,
emlékszik a napra, mikor született.
Gazdája idős volt, és ette a kórság,
amelytől irgalmat nem remélhetett.

Búcsúzásnak szánta, egy utolsó dalnak,
s címet kész művének öngúnyból adott.
Hattyúdal g-mollban – hirdetik a betűk,
noha feketéjük kissé megkopott.

Egyszer játszhatta el, mielőtt távozott.
És távozott vele minden csillogás,
a zongora pedig osztozott sorsában;
jövője nincs, múltja ködös látomás.

5 1 1 1 1 1 Értékelés 5.00 (1 Szavazat)

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Hírlevél? Na igen.

Értesülj Te is a friss hírekről!

Elolvastam a Használati feltételek -et.

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként, kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak