Vihar

Furcsán éles, szinte bántó a fény.
Vihar súgja a nyári ég alól:
Jövök!
A múltkorit se hevertük ki még,
melyben kis világunk szilánkokra
törött.

Tüdőnkön ül a lég, súlyos teher.
Az aszfalt izzik még talpunk alatt,
s nevet –
mosolya megdermed arcán hamar,
villámok versengnek, hangjuk hódít
teret.

Hirtelen támad ránk, nincsen esély.
Lassúak voltunk, hát most tűrni kell
szavát.
Apró cseppekben zúdít életet,
s közben helyet csinál neki, oszt száz
halált.

• Előző
• Tovább