Hollóm

Holló szárnya simítja arcomat,
ím, hát elbuktam utolsó harcomat.
Testem a sárban, nincs benne élet –
kívülről látom, magamra nézek.

Fekete holló, mire vársz mégis?
Kimúltam, nézd csak: sír még az ég is.
Lelkem zöld tükre fényét elhagyta,
vidd hát, ha csőröd hasznosnak tartja!

Holló, mit nézel oly nagyon rajtam?
Születtem egykor, és ma meghaltam.
Csúf, esős nap van, a világ szürke.
Nem vagyok többé, nem lett jobb tőle.

• Előző
• Tovább