Úton

Összetört álmokon taposok,
ropognak talpam alatt.
Nem számít. Követem az utat,
megyek, amerre halad.

Egy napon végére érek, tudom.
De addig is lépkedek,
s új álmokat szövök vágyaimból
az összetörtek helyett.

Kanyargós az ösvény, elágazik,
de el nem tévedhetek –
valahány ág végül ugyanoda,
egyetlen helyre vezet.

Én választok vagy más húz-taszigál,
a bal néha jobb lehet.
Ám olyan társat, ki végigkísér,
félő, hogy sosem lelek.

Változik a táj és az évszakok,
változnak az emberek.
Egy dolog van csak, mi nem változik:
az út, amelyen megyek.

• Előző
• Tovább