Kicsi korsó

Kicsi korsó áll a kopott asztalon,
rajta festett néni pihen egy padon.
Egyedül van, néz két apró verebet,
számlálja a csendben múló perceket.

Régóta ül ott szomorú magányban,
és egyre csak arra gondol magában,
hogy a festő, kinek keze alkotta,
mellé egy társat is adhatott volna.

De nem tette, mert más képet készített:
a pad mellé két civódó verebet,
fákat, napfényt, enyhet adó árnyékot,
sebes sodrú, tiszta vizű patakot.

Azt remélte, az életet festi le,
ám e máz az életnek csak részlete,
s tökéletes egy kép sem lehet soha –
néha szép az élet, néha mostoha.

Kicsi korsó áll a kopott asztalon,
benne friss tej, rajta néni egy padon.
Éhes cirmos ugrik mellé, s leveri,
a kiömlő tejet fellefetyeli.

Kicsi korsó, rajta néni ült, padon.
Darabokra tört, nincs már az asztalon.
Évekig mutatta percnyi életét,
s most nem egyéb, mint néhány színes cserép.

• Előző
• Tovább