Készült: 1999. november 20. szombat

Éjszakai vadászat

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Várakozón lapul vad s vadász az éjben,
nem moccan egyik sem a súlyos sötétben,
Érzik mindketten a közeledő percet,
amelynek múltával eldől majd, ki vesztett.

Afrikai szellő cirógatja bőrük,
a perzselő nappal messze van még tőlük,
körül zsongja őket a természet csendje...
Ember és oroszlán némán vár egy jelre.

Szavannák vad ura óvatos, nem moccan.
Füleit hegyezve hasal a bozótban -
volt már neki dolga egyszer emberekkel,
irhájába többé puskagolyó nem kell.

Az ember sem kezdő e remek sportágban,
rengeteg trófea díszlik otthonában;
szarvas, vadkan, száz más állat maradványa –
kedves vadászlakát velük dekorálta.

Fenn a Hold az égen, bár felhők takarják,
mintha sugarait maguknak akarnák,
egy kis résen mégis átüt színezüstje
a környező tájat fényében fürösztve.

Egyetlen pillanat, de beillik évnek:
oroszlán és ember farkasszemet néznek.
Két fényes tekintet, bennük ott az élet –
egymás szemeiben más világba lépnek.

Az ember megbénul, képtelen már lőni.
Nem tudja a másik, érző lényt megölni.
Eddig könnyű szívvel terített le bármit,
ám a sárga szemek lelkét rabul ejtik.

Fényükben otthonát temetőnek látja,
melynek sírgödreit saját maga ásta,
s valamit megért most, mit eddig nem értett:
következményeit sok szörnyű tettének.

Újra sötét borul az egész környékre,
a pillanat elmúlt, itt maradt emléke,
s a fű közt parázsló macskaszem gazdája
miután jóllakott, eloson vackára.