Modern mese

Mesebeli sárkány álldogál az úton,
három feje töpreng, hogy mihez is fogjon –
sehol egy királyfi, sehol egy hős vitéz.
A hisztis királylányt megeszi a penész.

Nem csoda, hogy nem jön több kalandor érte,
azt, ki megpróbálta, végzete itt érte.
Ám ez nem jól van így, nem maradhat nála,
bezárva örökre a toronyszobába!

Hej, minek is kellett elrabolni a csajt!
Három bús fejére hozta véle a bajt –
még egy ily bestia nincsen a világon,
élete azóta lidérces rémálom!

Szép volt és ártatlan – vagyis annak látszott.
Csakhogy valójában szörnyeteg, álcázott!
Minden áldott napon rázendít és fújja –
tűzokádó némber, folyton őt szapulja!

Szívesen rásózná valami bolondra...
De nem jön már érte senki hetek óta.
Akik eleinte erre merészkedtek,
hamarost hamuvá, szürke füstté lettek.

Most persze bánja már. Dehogy fújna lángot!
Vigyétek férfiak, s vissza ne hozzátok!
Biztos unja ő is zord toronyszobáját,
elvesztette régen hamvas, üde báját.

Hopp, mi ez? Ló közelg! Négy patája dobog,
s hátán a Megmentő, szőke haja lobog...
Ej, hiszen ez egy lány. Mit akarhat tőle?
Kivont karddal vágtat, s ront a toronyőrre.

A sárkány ijedten ugrik a magasba,
két jókora szárnya a port felkavarja –
megriad a táltos, ledobja gazdáját.
Földön ülve nézi az futó kancáját.

Letottyan a sárkány, a kard messze fekszik.
A harcos fúria feláll, s ráripakszik.
Bár fegyvere nincsen, mégis fenyegeti,
hogy pikkelyes, csúnya fejeit leszeli.

Megorrol a hüllő, hisz ő nem is csúnya.
Sértődötten dohog, míg lassan felfogja:
bár nőnemű e lény, a rabot akarja.
Furcsa dolog, de hát aki kapja, marja!

Vállat von, félreáll. Szabad az út, íme!
Az amazon indul, gyakran hátranézve.
Valami cseltől tart, hiszen ő úgy tudta,
csak véres harc árán juthat a toronyba.

A sárkány elhever, fűben fekve várja,
lesz-e még szöktetés e dologból máma.
A királylány sikkant örömében, s – végre! –
távozik a páros, a mesének vége.

• Előző
• Tovább