Branyiczky Rita: Válaszlevél a Bátor Névtelennek
Készült: 2006. május 15. hétfő

Válaszlevél a Bátor Névtelennek

Írta: Branyiczky Rita (BraRit)

Előzmény: 2006-ban kaptam egy levelet az Első Kötet Műhely pályázatok rovatának szerkesztésével kapcsolatban. A küldő kifogásolt néhány dolgot, és ezt sajátos stílusban adta tudtomra levelében.

Az e-mail címet, amelyről elküldte nekem véleményét, megszüntette, még mielőtt válaszolhattam volna rá. Következzék tehát válaszom:

Kedves Önző és Szánalmas Tévhitben Élő "Barátom" !

(Elvégre ha Te ilyetén megszólítást alkalmaztál, nyilván megtisztellek azzal, hogy én is barátomnak nevezzelek, noha a barátság fogalma valami egészen mást takar.)

Kissé bajban vagyok, mert nem tudom, hol is kezdjem a válaszadást magasröptű kérdéseidre. Talán a számomra legérthetetlenebb témával indítanám.

Fogalmam sincs, miért hiszed azt, hogy az Első Kötet Műhely pályázatok rovata csak és kizárólag érted jött létre és a te igényeid szerint kellene alakítanom (alakítanunk). Csodálkozom, hogy miért nem mindjárt azt kéred, egyenesen a mailcímedre küldjem az összegyűjtött pályázatokat, de csak az érdeklődésednek megfelelőeket, a rovatot pedig szüntessem meg, hogy nagyobb esélyed legyen indulni.

Bármennyire fáj Neked, a jövőben is közzé fogom tenni a mozgáskorlátozottak, vagy egyéb fogyatékkal élők számára kiírt irodalmi pályázatokat, továbbá a kiskorúak részére kiírtakat, valamint a határokon túl élőknek szólóakat is.
Lehet, hogy nem értesz vele egyet, de ez engem kevéssé érdekel. Ők is emberek, és nem "a társadalom selejtjei" vagy "taknyos kis p*csök", netán "idegenek".

Ehhez a témához még annyit, hogy nyilván Te sem felnőttként születtél, továbbá a Föld nevű bolygóra húzott határokat önkényesen hozták létre a kétlábúak és nevetséges lenne kijelenteni, hogy aki a képzeletbeli vonal túloldalán van, az idegen. Ellenben erőteljes fogyatékosságodról tettél tanúbizonyságot a leveleddel, de én igen jószívű emberként nem kívánlak "lelökni a Tajgetoszról", ahogy a megoldásodban javasoltad.

Másik brilliáns felvetésed, mely szerint bizonyos témájú pályázatokat "ki kéne szűrni, nem pedig felrakni és reklámozni hogy terjeggyen".

Először is, kérlek, tanulj meg helyesen írni. Valamint kívánom Neked, hogy ne terjedjen tovább benned a kórság, amely emészti kicsi szíved.

A vallás, a fajgyűlölet, a nemzeti különbözőségek, a családon belüli és kívüli erőszak, a szelektív hulladékgyűjtés, az állatvédelem, és sok más, a társadalmat foglalkoztató téma NEM "GAGYI ÉS GYEREKES", hanem nagyon is komoly, olykor emberek, állatok testi épségét és életét veszélyeztető téma!

Ha Te ezt nem bírod felfogni, mert nem tapasztaltad saját bőrödön, akkor örülj neki. Vannak azonban, akik rendelkeznek azon dolgokkal, melyekkel Te nem: lélekkel, érzelmekkel, empátiával, ésszel. Számukra fontosak a fentiek.

Végezetül pedig annyit, hogy nem kötelező látogatnod a honlapot, ha nem tetszik.
Annak pedig kifejezetten örülnék, ha nem írnál nekem többet - bár nem tudom, hogy ugyanaz a személy vagy-e, aki korábban is mailt küldött, majd megszüntette a címet, melyről küldte - a módszer erre enged következtetni.
Mindenesetre a névtelenség álarca mögött pocskondiázni és hőzöngeni egyet jelent csupán: gyávaságot.

 

Üdvözlettel:
Branyiczky Rita

1 1 1 1 1

Tetszik, nem tetszik? Mondd el a véleményed Te is!

Könyvem: Viharpárduc

Megtetszett valami?

Ha vinnéd a honlapodra vagy feldolgoznád hangzó anyagként,
akkor kérlek, olvasd el ezt >jogvédett tartalmak