A lány vékony alkatú, macska-mozgású, kecses jelenség, és hosszú szőke hajával amúgy is kirí a hajnali kábasággal munkahelyük felé igyekvő emberek sűrűjéből. Fülébe az mp3 lejátszó duruzsol ébresztő dallamokat, és bár nem ugrál, nem rángatja a fejét a zenére, mégis olyan benyomást kelt járás közben, mintha ritmusra lépkedne a megálló felé.
A buszvégállomáson mindig lebzsel pár lepukkant figura, most is ott beszélget néhány, miközben a földről felszedett csikkek haláltusáját próbálják a végsőkig kiélvezni. Az egyikük kerekesszékben ül – ő nem bagózik, viszont fél lába hiányzik –, ám szemmel láthatólag nem az a megkeseredett fajta. Pár perce figyeli már a lányt, ahogy az közeledik. Amikor hallótávolságba ér, a rokkant férfi vidám hangon odarikkant neki:
– Táncolunk, Hercegnő?
Cimborái hátrakapják fejüket, hogy megnézzzék maguknak a szólítottat, majd elvigyorodnak ők is, látva a lány pillanatnyi döbbenetét. Mi tagadás, a buszmegálló egész közönsége a jelenetet figyeli; legalább végre történik valami érdekes a megszokott, unásig ismert reggelekhez képest.
A lány hamar lerázza magáról a meglepetés bénaságát, és odalépdel a vigyorgó pasashoz. Kecsesen pukkedlizik, felcsippentve láthatatlan báliruhája szélét (elvégre fekete, testre simulós cicanadrágot visel), és válaszol:
– Ezer örömmel, Felség!
A tolókocsiban ülő fickó arcán némi zavar suhan át, de haverjai nevetgéléséből erőt merítve, folytatja a játékot.
– Nézze el nekem, Hercegnő, hogy kissé viseltes az öltözékem – sajnos, az az ostoba komornyik elfelejtette áthozatni a vidéki kastélyamból a ruháimat...
A spanglifüggők harsányan röhögcsélnek, kíváncsian lesik a reakciót. Miként mindenki más is.
– Manapság nehéz megfelelő alkalmazottat találni – mondja a lány, miközben kiszedi füléből a fülhallgatót, és maximumra kapcsolja a hangerőt a lejátszóján. 3-4 méteres körzetben egész jól lehet hallani a zenét, de még nem fejezte be a gombok nyomkodását: a rockos hangzatok egyszerre csak elhalnak, helyükben fényes báltermek eleganciáját idéző bécsi keringő dallama csendül fel. Táskáját átveti a nyakán és a hátára lógatja, majd tétova lépésekkel keringőzni kezd a járdán, karjait lágyan a levegőbe nyújtva.
A férfi igazán meghökken, erre nem számított. Egy-két szívdobbanásnyi ideig bénultan bámul a szemlátomást bolond nőszemélyre, majd megragadja széke kerekeit, és a tolókocsival maga is pörgölődni kezd a zenére. Társai megfeledkeznek a cigiről is, szájtátva nézik a hihetetlen látványt: a tolókocsi úgy fordul jobbra-balra, olyan könnyedén írja le az íveket gazdája irányításával, mintha erre tervezték volna. A rokkant férfi tényleg táncol a zenére. Keringőzik a hercegnővel.
A buszvezető kijött az irodából, de nem megy fel a járműre, hogy a megállóba guruljon vele és felszállhassanak az utasok, inkább beáll ő is nézőnek közéjük. Senki nem morog érte, nem tesz megjegyzést az indulási időre vonatkozóan.
Egyszerre szép és bizarr ez az egész, groteszk bűvöletétől senki sem tud szabadulni, vonzza a tekintetet a szituáció: kora reggeli keringő a végállomáson. Az alkalmi páros egyre jobban belejön, nyoma sincs már tétovaságnak, apró megtorpanásnak; együtt mozognak a zenével, egymással, s teszik ezt őszinte örömmel, pusztán a zene és a tánc, a mozgás kedvéért.
A keringő lassan a végéhez közeledik, az mp3 lejátszó halkan susogja el utolsó foszlányait, a táncosok befejezik a produkciót. Véget ér a varázslat.
– Ez nem volt semmi, öregem! – veregeti hátba haverját az egyik füstös. – Marha jól csináltad!
A lány visszadugja fülébe a fülhallgatót, és megkeresi a hangulatához illő albumot. Mielőtt csatlakozna a lassan begördülő busz köré gyűlő emberekhez, táncpartnere a székére támaszkodva feláll, és fejet hajt előtte:
– Köszönöm a táncot, Hercegnő. Felejthetetlen élmény volt.
A lány rámosolyog búcsúzóul, aztán velünk együtt felszáll a járműre.
