Bal-jobb, bal-jobb, mennek a majmok...

Bulvár hír részlet:

„Para Zita baloldali képviselőnőt rajtakapták Füty Imre jobboldali képviselővel a pajtában! A szemtanú, K. Lenke beszámolója szerint a két politikus annyira elmerült a szado-mazo szex örömeiben, hogy észre sem vették a lassan köréjük gyűlő bámészkodókat.”

– Szia Lenke! Rég találkoztunk, hallom, elhíresült a pajtád.
– Szia Rita! Jaj, ne is mondd! Napokig a nyakamra jártak az újságírók, kérdezgettek meg fotóztak össze-vissza mindent... Képzeld, az egyik húszezret ajánlott, ha bugyira-melltartóra vetkőzöm, és korbáccsal a kezemben modellt állok neki a Riska mellett!
– Inkább nem képzelem el, ha nem haragszol...
– Hihi, na nem is úgy értettem! Elküldtem a fenébe a krapekot, fotózgasson másutt. Gyere, ülj le. Kérsz csipkebogyó teát?
– Köszi, kérek.
– Különben a franc se érti, mi ekkora szenzáció ebben az egészben. Két ember megkívánta egymást és összegabalyodtak az illatos szénában, kissé durvábban, mint a megszokott. Na és? Az ő dolguk, nem? Ha nekik így jó... Minek erről cikkezni hetekig?
– Mert ez a két ember a tömeg elvárásai szerint ellenségek kellene, hogy legyenek, hiszen ellentétes oldalon állnak politikailag.
– Akkor a tömeg hülye. Ha valakivel nem értek egyet, ha más nézeteket vallok valamiről, mint ő, már rögtön ellenségek kell legyünk? Itt van példának a szomszédunk, a Gyuri. Rendes, dolgos, becsületes ember, jókat beszélgetnek a férjemmel hétvégenként egy sör mellett a világ dolgairól. Ő római katolikus, mi meg ateisták vagyunk Dezsővel, nem hiszünk Istenben és nem vagyunk tagjai semmilyen egyháznak. Ettől függetlenül tiszteletben tartjuk Gyuri vallását és ő sem próbál megtéríteni minket, teljesen jól kijövünk egymással.
– Hát igen, valahogy így kellene működnie minden téren a dolgoknak, a kölcsönös tiszteleten alapulva. De jól mondtad előbb: a tömeg hülye. Mindig is az volt. Az egyes emberek okosak, értelmesek, meg tudják magyarázni a maguk eszmerendszere szerint a cselekedeteiket és elítélik a garázdaságot, az agressziót, sőt: képesek tolerálni a másik érveit és nézeteit. Ám ha többen összeállnak, csürhe lesz belőlük, eltűnnek az érvek és az értelem – csak a hangadók által skandált jelszavak maradnak. És ha a jelszavak már eléggé beivódtak a tudatukba, jöhet a következő lépés: a cél kitűzése. Ha az megvan, már egyáltalán nem szükséges gondolkozni. A tömeg elindul, mert a fülébe kántált mondatok azt sugallják, hogy a haza érdekében cselekszik és ez az egyetlen helyes út. Aki nem velük, az ellenük... A cél pedig szentesíti az eszközt ugyebár.
– Badar beszéd! Ha a célhoz rossz utakon indulunk el, akkor máshová jutunk, mint ahova indultunk.
– Így van, mi máshová jutunk. De a politikusok – ha ügyesen ígérgetnek és megfelelően szólítják meg a tömegeket –, akkor oda jutnak általa, ahova indultak: hatalomhoz. A többi nem számít.
– Te sem kedveled a politikusokat, mi? Csak vigyázz, nehogy olyan légy a végén, mint a Jocó!
– Az a dilis vadőr, aki puskával indult Pestre, hogy megtisztítsa a Parlamentet a Pokol hírnökeitől?
– Az, az! Zárt osztályon kezelik azóta is, állítólag már javul az állapota...
– Remek. Majd kiengedik pár marék bogyóval, aztán ha elfelejti beszedni, legfeljebb lövöldözget kicsit. Mmm, nagyon finom ez a tea!
– Annak az újságírónak is ízlett, aki a helyi lapba ír. Valamilyen Tamás, most nem jut eszembe a neve. Ő jött először ide, amikor fülébe jutottak a hírek a pajta-szexről, és kb. két órán keresztül beszélgettünk vele mindenféléről. Persze elsősorban a két politikus érdekelte, hogy együtt érkeztek-e ide, itt szálltak-e meg a fogadóban, miket ettek-ittak, meg ilyenek.
– Olvastam a cikket, amit írt az esetről. Szépen kikerekítette a dolgokat, még a KGB-s hírszerző módszerekkel is párhuzamot vont az írásában. Azt találgatta, vajon a két résztvevő jelen esetben pusztán buja vágyainak engedve játszott papás-mamást, avagy a másik párt terveinek kipuhatolására használták fel egymást, felsőbb utasításra.
– Igen, én is olvastam. Azon a részen már hangosan kacagtunk Dezsővel, ahol arról írt ez a firkász, hogy a szado-mazo jegyében adott ütlegek akár a két ember hivatástudati elkötelezettségét is jelképezhetik, a politikai szembenállást és harcot vetítve rá a szexuális viselkedésükre... Annyira röhögtünk, hogy még a könnyünk is kicsordult.
– Nem csodálom, tényleg röhejes. A baj csak az ezzel, hogy csomóan komolyan veszik és tényként kezelik.
– Ugyan már, ennyire senki nem lehet idióta, hogy komolyan vegye!
– Nézd, létezik egy mozgalom, amely a „Mentsük meg a kerti törpéket!” nevet viseli. A tagjai kilopkodják a kertekből a giccses törpéket és elviszik különböző helyekre: erdőkbe, mezőkre, hegyekbe... Úgymond szabadon engedik őket, a tulajdonosnak meg lapot küldenek, a képen a „felszabadított” törpével.
– Ez most komoly?
– Komolynak nem nevezném, de van ilyen. Szóval én már nem csodálkozom semmin. Az emberi tudásnak vannak korlátai, az emberi hülyeségnek viszont nincsenek.
– Tudod, azon gondolkozom, hogy ha az ellentétes oldalon álló képviselőink mind annyira vonzódnának egymáshoz, mint ez a Zita meg Imre, mennyivel jobb lenne az ország helyzete.
– Ezt meg hogy érted?
– Gondold csak el: rendszeresen bejárnának mindannyian a parlamenti ülésekre, nem csak akkor, amikor a fizetésükről és prémiumukról kell szavazniuk. Jobban tudnának együtt dolgozni, mert a másik pocskondiázása helyett inkább a kompromisszumokat keresnék, hisz ha csúnyán összevesznek és megsértik a másikat, nincs szex este...
– Hihihi, de lüke vagy! Már látom is lelki szemem előtt a szép új világot, amit a szeretet és az emésztő vonzalom jegyében teremtenek szorgos munkával... A dologban apró bibi, hogy a politikusok 80%-a férfi.
– Jaj, mit kell fennakadni ilyen apróságokon!
– Igazad van, voltaképp öszemelegedhetnének... Na jó, félre a tréfát. Szerintem akkor se volna jobb, akkor is a maguk zsebét tömnék. Hogy stílszerű legyek: b@sznának dolgozni és az ország, a nép valódi érdekeit nézni.
– Azért erősen általánosítasz, nem mindegyik politikus pénzéhes semmirekellő... Akadnak köztük is rendesek.
– Igen, igazad van, tudom. Sőt, a saját szememmel láthatom, hogy vannak helyek, ahol rendben mennek a dolgok: mákomra a huszadik kerületben lakom. Mióta odaköltöztem, nem győzök csodálkozni.
– Miért?
– Mert minden rendben van valahogy. Mert látom, hogy az adófizetők pénze valóban olyan célokra fordítódik, amikre kell, ráadásul úgy, ahogyan kell. Az utak és utcák rendben vannak tartva, időről-időre színvonalas kulturális rendezvényeket szerveznek, a nemzeti ünnepekkor elhangzó beszédek valóban tiszteletteljes megemlékezések és nem használják fel az alkalmakat politikai célra... Legalábbis amiket láttam és hallottam, azok ilyenek voltak.
– A polgármester melyik párt tagja?
– Kövezz meg, de nem tudom. Utánanézhetnék a neten, de nem érdekel. Majd akkor fog érdekelni, kicsoda ő, ha közelednek a választások. Mert ha azt látom, hogy mindössze három nap alatt átjárhatatlanná törik a betont az utcámban, kicserélik a régi víz- és gázcsöveket a földben, megcsinálják az útburkolatot, újrafestik a zebrákat, eltakarítják a földkupacokat és elvonulnak a munkagépek – na, akkor az sem érdekel, ha az ördög maga áll mögötte, rá fogok szavazni.
– Elkötelezett pesterzsébeti lakos lettél? Örülök, hogy tetszik a lakhelyed.
– Persze, hogy tetszik! Az utcákat virágos részek szegélyezik, amiket rendszeresen karban tartanak; nyírják a füvet, kikapálják a gazt, öntözik a növényeket, irtják a parlagfüvet. Nyáron élőzenét játszanak a sétányon, a helyi művelődési központban pedig egész évben színes-szórakoztató és hasznos oktató programokkal várnak minden korosztályt... Hosszan sorolhatnám, de felesleges. Tényleg tetszik, az emberek valahogy békésebbek, nyugodtabbak. Persze nem azt mondom, hogy ez a Kánaán és nincsenek gondok. Épp úgy kószálnak hajléktalanok, látok kukában turkáló nyugdíjasokat, előfordulnak lopások és egyéb bűnesetek, bár a közbiztonság alapvetően jónak mondható. Minden viszonyítás kérdése.
– Hát, szerintem itt nálunk falun azért sokkal jobb a helyzet a városhoz képest. Nagyobb mértékben múlik a lakosságon, mint a politikusokon. Itt falun mindenki ismer mindenkit, ha máshogy nem, legalább látásból. Odafigyelünk a szomszédainkra, szemmel tartjuk a gyanús alakokat, rendben tartjuk a saját házunk táját, átadjuk egymásnak a híreket. Minket nem ver át a boltban az eladó lejárt szavatosságú áruval, nem csal a mérleggel vagy a visszajáróval, mert tudja, hogy akkor le is húzhatja a rolót.
– Viszont az agitációs beszédek durvábbak, gondolom.
– Mi Dezsővel már nem járogatunk el meghallgatni az ilyen szónoklatokat. Két rendezvényen voltunk, az elég is volt. Ingyen sört meg pogácsát osztogattak, kitűzőket az adott párt színeiben és közben ügyesen megfogalmazott kérdéseket tettek fel a gazdáknak. Mindkét brancstól jártak itt, bal- és jobboldal egyaránt. Mennek végig az országon a szövegeikkel.
– Bal-jobb, bal-jobb, mennek a majmok...
– Hihi, pontosan! Rengeteg igazság volt mindabban, ami elhangzott, de a megoldásként kijelölt út és a komolytalan ígéretek nagyon átlátszóak voltak. Mégis sokan elhitték, mert hinni akarták.
– És te mit hiszel?
– Én azt hiszem, megyek és leszedegetem a mosott ruhát, már biztosan megszáradt.
– Segíthetek?
– Köszönettel veszem. Legalább megnézed a kutyát, még nem is láttad.
– Nahát, van kutyátok? Mi a neve?
– Emberi.
– Emberi? Elég fura név egy kutyának, miért pont így hívjátok?
– Mert sunyi, alattomos, kétszínű, harapós dög, és könnyen befolyásolható némi kajával. Olyan emberi.


Rövid hír az esti híradóban:

„Para Zita és Füty Imre cáfolják, hogy bármi közük lenne egymáshoz a magánéletben. Mindketten feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen hitelrontásért és rágalmazásért. A sajtónak tett nyilatkozataik szerint a róluk készült fotók hamisítványok, az újságokban közölt cikkek kapcsán pedig bocsánatkérést követelnek a lapok kiadóitól.”

• Tovább