Az óvoda bezárt, bátyám, Gábor (aki ekkor még igencsak zsenge korú) a nagyszülők gondjaira bízva tölti a nyarat Csengődön. Anyu hétvégén érkezik csemetéjéhez, aki lelkesen meséli legújabb falusi élményeit, majd úgy döntenek, kilátogatnak a temetőbe friss virágot vinni a ma már csak szívünkben élő szeretteink sírjára. Visszafelé jövet Gábor megkérdezi, hogy megmutassa-e az Isten házát, és anyu természetesen kíváncsi rá (elvégre ott nőtt fel Csengődön, látta már párszor a templomot...). Kisfia kézen fogva húzza magával, egyenest a templomkertbe, majd onnan az épület lépcsőjére. Minden erejét beleadva lenyomja a hatalmas, míves rézkilincset, ám a jókora kapu nem nyílik.
- Úgy látszik, az Isten nincs itthon. Vajon hová mehetett?
