Nő:
Toronyba zárva, komor magányba
úgy vártam már rád, hős lovag!
A sárkányt kértem, meséljen nékem,
de kőszívében nem lakik mese,
hogyan is tudna ő olyat.
Megszöktem volna, ám ablakomra
vasrácsot rakott a galád.
Győzd le a rémet, a szörny feléget
mindent, és pusztul a világ!
Férfi:
Hercegnőm, ne félj, mindig van remény,
a rabságod ma véget ér!
Eljöttem érted, tűztől se félek,
bármi is várjon, legyőzöm bátran -
bízz bennem, csak ezt kérem én!
Nem rettent engem, mit meg kell tennem,
a boldog vég immár közel!
Hét fej lehull ma, és két karomba
viszlek téged majd innen el!
Refrén, együtt:
Mától van egy közös mesénk,
az úton együtt megyünk,
és megéljük, amit sorsunk
új lapokra ír nekünk.
Bármeddig tart közös mesénk,
jövőnk bármit tartogat,
e fejezet szép és fontos,
szívbe vésett karcolat.
Nő:
Toronyba zárva, komor magányba
úgy vártam már rád, hős lovag!
És most, hogy itt vagy, bánatom elhagy,
egy dallam csendül lelkem mélyében,
messzire űzve átkomat.
Férfi:
Hercegnőm, érted amíg csak élek,
örömmel küzdök, védelek!
Eddig vak voltam, jónak gondoltam,
teljesnek hittem szürke világom,
s most értem csak a lényeget.
Refrén, együtt:
Mától van egy közös mesénk,
az úton együtt megyünk,
és megéljük, amit sorsunk
új lapokra ír nekünk.
Bármeddig tart közös mesénk,
jövőnk bármit tartogat,
e fejezet szép és fontos,
szívbe vésett karcolat.
