Nézd az ég sötétjét, szürkeségét,
oly régen megöltük szép tiszta kékjét,
halott.
Nézd, megannyi faj veszett miattunk már oda,
nézd meg jól, mily véres önző tetteink sok száz nyoma,
túl késő már, a mi időnk lejár -
nincs több reménysugár,
jó nem vár.
De Te sose félj,
ha közelít az éj,
s ideér, utolér,
ha nem marad, ami él,
nyomaink majd elsöpri a szél,
és egyszer, egy új, távoli korszak hajnalán
jön majd más helyettünk, s tanul a hibáinkból talán.
Tanul a hibáinkból talán.
Nincs hát baj, sose félj,
hiszen a vég egy új kezdet csupán,
és a Föld majd ezután sem áll,
forog csendben csak tovább...
Neki ezer év
egy perc, nem egyéb, s van elég,
de nekünk néhány pillanat a vég.
